Már túl van a karácsonyi bevásárláson ez az anyuka

nlc | 2018. Augusztus 13.
Márciusban kezdte, augusztusra végzett vele. Negyven ajándék már „ott figyel” a szekrényében a gyerekeinek.

Jó 9 hónap még hátravan karácsonyig, de az angliai Oldhamben élő Paige Ridlings már lerendezte a karácsonyi nagybevásárlást. A 21 éves, kétgyermekes anyuka (egy 2 éves és egy 11 hónapos kisfia van) márciusban kezdte, és most, augusztusban fejezte be az ajándékvásárlást.

Összesen 600 fontot (átszámítva mintegy 218 ezer forintot) költött 40 ajándékra, amikkel majd a gyerekeit lepi meg. Van köztük trambulin, 2 gyerekbringa és egy, olvasást segítő játék kutya is.


Elmondása szerint utálja a decemberi karácsonyi tömeget, ezért már sokkal korábban túl akart lenni a karácsonyi bevásárláson. „Nagyon stresszes pont karácsony előtt vásárolni, nem biztos, hogy kapok mindenből, amiket a gyerekeim kértek. Lehet, hogy már ki lesznek fogyva az üzletek. Ráadásul mindenhol tömeg van” – érvelt Paige, akit az is frusztrált, hogy 2 évvel ezelőtt csupán 5 darab ajándékot tudott venni karácsonyra.

Idén azonban kitett magáért: jóval többet vett, így már nyugodt szívvel várja az ünnepeket. Igaz, hogy mindent hitelre vásárolt, 12 hónap alatt kell visszafizetnie a 600 fontot, de mostanra 400 font tartozást már lerendezett.

Nem érdekel, ha mások azt mondják, túl sokat költöttem. Minden évben összeszedem a gyerekek régi játékait és eladományozom, így bőven van hely az új játékoknak” – árulta el.

(via)

Exit mobile version