„A banánok miatt váltunk el” – 10 házaspár vallomása az utolsó veszekedésről

Olga | 2018. Augusztus 27.
Amikor kimondjuk a boldogító igent, nyilván nem készülünk a válásra. Aztán mégis gyakran előfordul, hogy másfelé változnak a házaspárok, és a vége az lesz, hogy külön folytatják az életüket.

A válás sosem egyetlen veszekedésen dől el, de általában van egy utolsó csepp a pohárban, ami megszilárdítja a párt abban, hogy el akarnak válni. Erről az utolsó cseppről mesélt 10 ember a Yourtango magazinban. Tanulságos látni, milyen veszekedéseken csúsztak el ezek a házasságok.

1. „Azért váltunk el, mert alkoholista voltam. Vagyis hát azért, mert abbahagytam az ivást, és a feleségem közölte, hogy úgy már nem is vagyok mókás, ha nem iszom.”

2. „Folyton veszekedtünk azon, hogy vegyünk-e egy házat. Végül rájöttem, hogy azért nem akart közös ingatlant venni, mert már akkor bizonytalan volt a házasságunkban.”

3. „Megcsaltam, amikor terhes volt. Újra meg újra rajtakapott a hűtlenségen. Próbáltuk megjavítani a kapcsolatunkat, legalábbis a feleségem nagy energiákat fektetett bele, hogy megmentse a házasságot, de akkoriban nem voltam túl jó ember, úgyhogy nem sikerült.”

4. „A feleségem tudta, hogy mennyire szeretnék gyerekeket, de állandóan kibújt alóla. Végül ez tette be a kaput a házasságunknak.”

5. „Amikor a veszekedéseink már tettlegességig fajultak, akkor tudtam, hogy változtatnunk kell, és nekünk külön jobb lesz.”

Részlet a Válás című sorozatból – Forrás: iMDb

6. „Állandóan a szex miatt veszekedtünk. Úgy éreztem, a feleségem egyáltalán nem kíván engem, és mint kiderült, igazam is volt.”

7. „Akkor tudtam, hogy el akarok válni, amikor szülni mentem. Hajnali 4-kor kezdődtek a fájások, de a férjem nem volt hajlandó bevinni a kórházba, sőt az én kocsimat is blokkolta, hogy ne tudjak bemenni egyedül szülni. Végül a családomat kellett hívnom, hogy eljussak a kórházba.”

8. „Vásárolni voltunk, és betettem pár banánt a kosárba, mire a feleségem nekem támadt, hogy »Minek veszel banánt? Úgysem fogod megenni, tedd vissza! Most azonnal!« Ott, mindenki előtt, a bolt közepén kiabált velem a banánok miatt. Amikor hazaértünk, megmondtam neki, hogy vége, el akarok válni.”

9. „Nem veszekedtünk sokat, inkább csak feladtuk a dolgokat, mert nem szeretjük a konfliktust. Semmit sem beszéltünk meg, pedig a kommunikáció alap egy házasságban, a miénk tönkre is ment a hiánya miatt.”

10. „Sok oka volt annak, hogy elváltunk, de az utolsó csepp az volt, amikor közölte, hogy olyan férjet szeretne, mint Edward abból a vámpíros moziból. Nevetve sétáltam ki az ajtón.”

Exit mobile version