Ne kezdődjön el a gyerekek nyomasztása az iskolával!

Kun Gabi | 2018. Szeptember 01.
Az iskola már csak egy sóhajtásnyira van, a stressz növekszik, a gyerekek izgulnak, a szülők pedig a körmüket rágják, hogy mennyire lesz sikeres ebben az évben a gyerekük a suliban.

Olyan társdalomban élünk, ahol a versengés már oviban elkezdődik, iskolában pedig az alsó tagozaton is nagy nyomás alatt vannak a gyerekek, hogy minél jobban teljesítsenek. Pedig mitől lesz sikeres egy ember? Attól, hogy jó jegyei voltak negyedik osztályban? Vagy inkább akkor sikeres felnőttkorában, ha boldog élete van? Összefüggnek a jegyek a boldogsággal? Nem igazán.

Szülőként nem az a feladatunk, hogy kisajtoljuk az ötösöket a gyerekekből, hanem inkább az, hogy megadjuk nekik azt az érzelmi biztonságot, ami aztán sikeres felnőtté teszi őket. Most, hogy kezdődik az iskola, mindenekelőtt azt kell szem előtt tartanunk, hogy a legfontosabb célunk az, hogy boldog felnőttek legyenek majd a gyerekeink, ennek alapja pedig nem ott kezdődik, hogy hány piros pontot és jó jegyet hoznak haza.

Képünk illusztráció – Forrás: Profimedia

Tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy a következő dolgokat átadjuk a gyerekünknek, ahelyett, hogy az iskolai eredményein pörögnénk, mert igazából ezekre van szüksége ahhoz, hogy majd boldog felnőttkora legyen:

  1. Bensőséges, bizalommal teli kapcsolat a szülőkkel
  2. Önálló stresszcsökkentő képesség
  3. Egészséges szokások
  4. Minőségi idő a szeretteivel

A boldog gyerekkorhoz nem az kell, hogy színötös legyen a gyerekünk, a boldog felnőttkort pedig nem a tíz diploma és a csilliárdos fizetés határozza meg. Erősítsük a családi kötelékeket, tanítsuk meg, hogyan oldja a gyerek a saját szorongásait, segítsük hozzá egy egészséges és boldog felnőttkorhoz – ez a fő feladatunk szülőként.

Exit mobile version