„Apám unokatestvére is hajléktalan valahol” – így látják a tinik a hajléktalanságot

Dani 15 éves – Hiába jó emberek, egy pillanat alatt nagy bajban lehetnek.

Tavaly volt nálunk a suliban érzékenyítő nap a hajléktalanságról. Egy férfi és egy nő jött vendégségbe egy szervezettel, ők szervezték a napot. Nagyon érdekes volt, én azóta teljesen másképp állok a hajléktalansághoz. A férfi egy szállón lakott, és volt munkája is. Tíz éve vált el a feleségétől, és volt két gyereke, velem egyidősek. Volt egy lakásuk is, de nagyon kicsi, és amikor elvált, azt ott hagyta a családjának, ő pedig albérletbe ment, mert volt rendes munkája. Csempézett.

Aztán elvesztette a munkáját, és több hónapig nem talált újat. Az albérletből el kellett jönnie. Valamelyik barátjánál lakhatott, a pincéjében, hogy ne kelljen az utcán aludnia. Talált munkát, de már nem tudott annyit félretenni, hogy az albérlet előleget ki tudja fizetni, ami három havi bérleti díj.

Szerencséjére soha nem kellett igazán az utcán laknia, mert be tudott költözni erre a szállásra, de amikor a barátjánál lakott, akkor egy szuterénban élt, ahol nem volt fürdőszoba és wc sem, szóval az elég rossz lehetett. Ott a szálláson jó volt akkor neki, de azért lehetett volna jobb is. Volt egy szobatársa, úgyhogy szinte soha nem tudott egyedül lenni, és a szobájuk ajtaján üvegablak volt, így ha valaki éjjel elment a folyosón, akkor náluk olyan volt a szobában, mintha felkapcsolták volna a villanyt. Vett egy tévét, de mindig tekintettel kellett lennie arra, hogy a szobatárs mit akar nézni, hogy ezen ne legyen vita, meg nem lehetett sok saját cucca, mert nem fért el. Itt tudott félretenni, és szerintem már azóta albérletben lakik, mert az volt a terve, hogy két évnyi pénzt rak félre, hogy ne lehessen legközelebb baj.

Az volt a legérdekesebb számomra, hogy vannak olyan emberek, akiknek alig van családjuk, mert nincs testvérük, meg a szüleiknek sem volt. És ha szegények, akkor nincs örökség sem, és hiába jó emberek, egy pillanat alatt nagy bajban lehetnek. És ez a férfi nem ivott, meg ilyenek, csak elvált.

Szilárd 16 éves – Félek is, és egy kicsit undorodom is tőlük.

Tudom, hogy most van ez a törvény, hogy nem lakhatnak a hajléktalanok az utcán, és van, aki egyetért, és van, aki meg nem. Én sem szeretem, amikor a metró aluljáróban sokan vannak, mert mindig veszekednek egymással, részegek meg büdösek. Félek is, és egy kicsit undorodom is tőlük. Néha látok mellettük segítőket térdelni, akik ebédet visznek nekik, megpróbálnak velük beszélgetni. Én ezt nem tudnám csinálni. De pont most jött ez a törvény, télen, hova menjenek? Ott az aluljáróban legalább nem áznak el, meg talán melegebb is van, de azért ebben nem vagyok biztos.

Van egy városi szabály, aki sokat jár BKV-val az tudja: a buszon tilos a leghátsó székekre ülni a kuckóban, mert oda szoktak ülni a hajléktalanok, és az mindig nagyon büdös. Ha megyünk valahova, és felszáll egy hajléktalan a buszra, akkor lehet látni, ahogy az emberek megindulnak a busz másik felébe. Tőlük soha nem kérik a bérletet, szerintem ingyen utazhatnak, de azt láttam, hogy a metróba nem engedik le őket az ellenőrök.

Nagyanyám Nógrád megyében él, és ott a faluban is vannak olyan emberek, akik Pesten simán hajléktalanok lennének ránézésre. Részegesek is, lepukkant házban laknak, télen alig fűtenek. Csak nekik van egy rozoga házuk, a pestieknek meg nincs. De ha ezeket a nagyon szegényeket is hozzájuk számolnánk, akkor elképesztően sok hajléktalan lenne Magyarországon. Végül is az ő házaik se nevezhetők igazi hajléknak.

Egyszer el akartunk vinni anyámmal egy csomó régi ágyneműt egy hajléktalanszállóra, és ott mondta a portás, hogy nem kérik, mert ott nincs bent ágynemű, csak sima matrac, hogy ne tudjon belemenni a bogár. Aztán az utcán odaadtuk egy nőnek, az nagyon örült neki, de nagyon durva volt belegondolni, hogy nincs ágyneműjük. Én paplan nélkül szerintem nem is tudnék elaludni.

Maja 16 éves – Az utcáról nem lehet munkába járni, sőt egy hajléktalanszállásról sem.

Pont a hajléktalanság volt a vitatéma tegnap a vitaszakkörben. Elég sok véleményt ütköztettünk a vita kedvéért, de igazából mindenki nagyon sajnálja a hajléktalanokat. A fiatal hajléktalanok fele állami gondozott volt, és onnan egyenesen az utcára került. Az államnak kellene gondoskodnia róluk, de nem teszi.

A leggyakoribb érv a hajléktalansággal szemben, hogy csak isznak, és nem is akarnak dolgozni. Az ivás mondjuk igaz, mert muszáj valahogy kiütniük magukat a saját rettenetes helyzetükből. De a munka, az már más kérdés. Aki kicsit is átgondolja, az megérti, hogy az utcáról nem lehet munkába járni, sőt egy hajléktalanszállásról sem.

Az ember egy nap alatt koszos és büdös lesz, ha nem tud megfürdeni, és tiszta ruhát felvenni. Éjjel egy hajléktalanszállón nem lehet igazán pihenni, az utcán meg még annyira sem. Milyen munkát lehet ezek után végezni? Ha valaki dolgozik, annak van azért jó pár személyes cucca. Váltóruhák, iratok, táska, munkaruha, ilyesmi. Ezeket mindennap viszi magával egy bőröndben?

Egyébként úgy gondolom, hogy ha már ott vagy, nincs visszaút, de azért lehet tenni, hogy ne kerülj oda. Minden munkát elvállalni, összeállni másokkal, pár hónapig akár meg is alázkodni, hogy később ne legyen utca a vége. Láttam a tévében, hogy Angliában van olyan szociális munkás, aki azokhoz jár rendszeresen, akiknél nagyon billeg a léc, hogy mindenüket elveszítik. Mondjuk a bérlakáshelyzet sokkal jobb, ha van gyereked.

Lehet, hogy rossz környéken van, meg kicsi, de valami megoldást talál az állam, nem kilakoltatja az embereket. Ez a szociális munkás megtanítja a felnőtteket, hogy kell élni. Olyan dolgokat magyaráz el, amit már rég tudniuk kellett volna.

Hogy kell beosztani a pénzt, hogy lakbér és kaja mindig legyen, mi a fontosabb, a ruha, vagy a sörözés a barátokkal, hogy kell állásra pályázni, munkát megtartani, ilyenek. Kicsit olyan, mint egy edző. Mindennap telefonál, mindenről tudni akar, szinte levakarhatatlan. Szerintem a hajléktalanok mellé is jó lenne pár ilyen ember, aki segít nekik, és nem csak okoskodik.

Hanna 15 éves – Apám unokatestvére is hajléktalan valahol

Nagyon felháborít az új törvény. Megbeszéltem a szüleimmel és az osztálytársaimmal is, hogy ez teljesen embertelen. Legfontosabb leszögezni, hogy teljesen mindegy, hogy tehet-e róla az az ember, hogy hajléktalan lett, vagy nem. Ha tehet róla, sőt, ha esetleg lenne esélye mondjuk visszamenni a feleségéhez, de nem akar, akkor sem élhet ennyire kiszolgáltatott módon, mint ahogy most kell élnie.

Régen is voltak emberek, akik képtelenek voltak beilleszkedni a társadalomba, ők voltak a remeték. Soha nem olvasunk olyat, hogy remeték undorítók, koszosak lettek volna, pedig biztosan ők sem fürödtek mindennap, de a társadalom megbocsátóbb volt. Most meg velem egykorú srácok poénból felgyújtanak hajléktalanokat, meg megverik őket, mert mindenhonnan csak azt hallják, hogy ezek nem emberek.

Egyszer a buszon leült mellém egy nagyon büdös néni. Mindenki felállt, de én maradtam, hogy érezze, hogy ő is ember. Láttam hajléktalanokat Berlinben is, ők is a parkban laktak, de bejártak fürdeni mindennap, és kaptak tiszta ruhát is. Mindenkinek jobb ez, nem kell undorodva gondolni rájuk.

Apám unokatestvére is hajléktalan valahol, és ez nagyon fáj a családunknak. Lakhatna nálunk is, meg a volt felesége eladná a közös házukat, és odaadná neki a felét, abból simán kijönne egy kisebb lakás is. De amikor váltak, egyszer csak bekattant, és nem ment többet haza, pedig nem volt olyan durva, egymást kicsinálós válás. Évekig azt hittük, hogy öngyilkos lett vagy valami. A rendőrséggel kerestettük. Aztán egyszer a Balatonon igazoltatás közben meglett. Akkor a rendőrségről felhívta az anyját, és mondta, hogy nem akar hazamenni, ő csavargóként akar élni. Kértük a rendőrséget, hogy tartsák bent, amíg odaérünk, de nem tarthatták, mert nem követett el semmilyen bűnt. Mire leértünk kocsival, már eltűnt. És nem tudunk mit csinálni. Minden télen aggódunk érte.

Furcsa lenne, ha most lecsuknák, amiért csavarog, két éve meg addig sem tartották bent, amíg odaértünk kocsival, hogy találkozzunk vele. Azt mondják, hogy egy csomó üres önkormányzati tulajdonban lévő lakás van a városban, amit ki lehetne adni, de rossz állapotban vannak. Szerintem társadalmi munkában ezeket helyre lehetne hozni, akár gimnazisták is kifesthetnének pár ilyet, és akkor aki akar, és hajlandó együttműködni, az beköltözhetne. Olvastam róla, hogy a fogva tartás meg a tárgyalás is milyen sokba kerül. Abból a pénzből futhatná ilyesmire.