Édesapja után az otthonát is elveszítheti a súlyosan beteg kislány

nlc | 2018. November 05.
A súlyos izomsorvadással küzdő Jázmin apukája tavasszal fulladt bele egy Nógrád megyei bányatóba. A bedőlt devizahitel miatt a házat is elvesztheti a család.

Elvesztheti a házát egy özvegyen maradt édesanya, akinek május elején fulladt bele a férje a Szécsény melletti Sóderbánya-tóba – írja a 24.hu. Laczkó Henrietta párja halála óta egyedül neveli nyolcéves, nagybeteg kislányát, Jázmint, aki egy ritka, gerincvelőből eredő izomsorvadás miatt tolószékbe kényszerült.

Az özvegynek október végéig kellett volna kifizetnie a megmaradt devizahitelét, de mivel nem tudta előteremteni a szükséges összeget, elvehetik tőle az otthonát, ahol kislányával és édesapjával él.

Képünk illusztráció (Fotó: MTI Fotó / Máthé Zoltán)

„A férjem halála után jelentkezett egy fiatalember, hogy kifizetné az eszközkezelőnél lévő 1,2 millió forintos tartozásunkat. Lejött hozzánk, és azt mondta, hogy a feleségével és a barátaikkal közösen döntöttek így. Nagyon boldogok voltunk, mert úgy volt, hogy mégiscsak miénk marad az otthonunk. A fiatalember kérésére be is nyújtottuk a papírokat az eszközkezelőnek, hogy kifizetjük az összeget, de aztán teljesen eltűnt. Sem ő, sem a felesége nem veszi fel a telefont, ha hívom őket. Az üzeneteimre pedig senki nem válaszol” – mondta a lapnak a nő.

„A tragédia után többen is jelentkeztek a Tündérkör Alapítványnál, hogy segíteni szeretnének. Össze is jött annyi pénz, hogy be tudjuk vezetni a házba a gázt, ne hideg lakásban legyünk. Már csak a gázkéménynek kell elkészülnie, és a jövő héten állítólag meglesznek az üzemeltetéshez szükséges hatósági engedélyek is. Ha tudjuk, hogy nem segít, akkor nem a fűtésre, hanem a ház kifizetésére költjük az összegyűlt pénzt. Mert így lesz ugyan gázunk, csak épp a ház nem lesz már a miénk” – panaszkodott Henrietta

Az özvegy helyzetét tovább nehezíti, hogy férje halálával gyakorlatilag minden bevételüket elvesztették. Haláláig az édesapa dolgozott, Henrietta pedig otthon ápolta a beteg kislányt. Jelenleg a 23 ezer forintos családi pótlék és az 52 ezer forintos ápolási díj az összes bevételük. A hivatal szerint a család árvaellátási segélyre sem jogosult.

„Azt mondták, hogy a férjem nem dolgozott annyi időt bejelentve, hogy jogosultak legyünk az árvaellátásira. Írtam egy kérelmet, hogy a helyzetünkre való tekintettel legalább méltányossági alapon kapjunk valamennyit, de azóta sem válaszoltak. Most abból élünk, hogy kupeckedek. Összeszedem a településen lévő felesleges centrifugákat, magnókat, különböző holmikat, és néhány száz forintért garázsvásárként árulom. Ha ez nem lenne, akkor nemhogy a fővárosi kezelésekre nem tudnám hordani Jázmint, de ruhát és ennivalót sem tudnék venni neki” – mondta.

Az asszony azt mondta, nehéz helyzetük ellenére is bizakodik. „Kaptam egy hónap haladékot, így van még egy hónapunk arra, hogy előteremtsük a hiányzó 1,2 milliót. Ha nem sikerül, akkor már soha többé nem lesz miénk a házunk. Gondoltam, hogy veszek fel olyan hitelt, amit hetente kell fizetni, csak félek, hogy mi lesz akkor, ha nem tudom fizetni egyedül. A kupeckedésre ugyanis nem lehet alapozni. Hiszek a csodákban. És bármennyire is nehéz a helyzetünk, azért még mindig van mit ennünk, és talpon vagyunk” – nyilatkozta a lapnak.

Exit mobile version