A jelenleg hatályban lévő törvények szerint ma Magyarországon az állampolgároknak kötelességük gondoskodni idős szüleikről. De mi a helyzet akkor, ha erre képtelenek, sőt a helyzet megfordul, és az idős szülő vagy nagyszülő támogatja a már felnőtt gyerekeket, unokákat?
Ki tart el kit?
Panyi Ágnes mentálhigiénés szakember és Kálló Miklós kreativitásökológiai szaktanácsadó a Fekete Hattyú Központ alapítói. Segítő szakemberként nap mint nap találkoznak az emberi együttélés és együttműködés különböző formáival. A témát a lelki egészség szempontjából járjuk körül a segítségükkel.
„Az hogy egy szülő támogatja a gyerekeit, amíg tudja, teljesen természetes dolog – mondja Kálló Miklós. – A kérdés az, hogy ezt meddig érzi a helyzet minden résztvevője helyénvalónak.
Ideális esetben egy idő után ez magától megfordul, és ahogy az idősödő szülő egyre hátrébb lép, úgy veszi át a kereső fél szerepét a fiatal felnőtt. De ideális eset ritkán van.
Ahogy kitolódik a tanulással eltöltött idő, és nehezedik a fiatalok belépése a munkaerőpiacra, egyre tovább tart a készülődés a felnőtt életre, így a szülő is tovább kénytelen támogatni a gyerekeket anyagilag, mint akár néhány évtizeddel ezelőtt.”
„Érdemes közelebbről is megvizsgálni, hogy mit jelent valójában, ha a nagyszülő tartja el a családot – teszi hozzá Panyi Ágnes. – A skála nagyon széles. Az egyik végpontján azok a bántalmazott öregek vannak, akiktől a családjuk erőszakkal veszi el vagy csalja ki a nyugdíjukat vagy a lakásukat. Ez nyilván kizsákmányolás. De a skála másik végén ott vannak azok is, akik idős korukban is aktívak, jól keresnek, és szívesen járulnak hozzá a család fenntartásának költségeihez. A két végpont között pedig sokféle lehet az átmenet.”
Hasznos vagyok, fontos vagyok
Az, hogy egy nagyszülő anyagilag hozzá tud járulni a család fenntartásához, segíthet számára, hogy ne érezze magát fölöslegesnek vagy haszontalannak csak azért, mert már nem olyan aktív, mint régen. A szakértők úgy látják: általános probléma, hogy a „nyugdíjas” szó elsősorban egy statisztikai kifejezés a társadalom szemében, és azt sugallja, hogy már nem teljes értékű munkaerő valaki, nem pedig azt, hogy egy hosszú, sikeresen végigdolgozott élet áll az illető mögött, aminek a befektetéseit most használja fel.
„Idősek otthonában is dolgozom mentálhigiénés szakemberként – meséli Panyi Ágnes. – Az ott élők sokszor úgy kezdik a beszélgetést, hogy leülnek, és elmondják, hogy ők kik voltak. Szakács voltam, könyvelő voltam… A közös munkánk első lépése ilyenkor mindig az, hogy felismerjék: ők nem voltak, hanem vannak, az életük még tart, vannak képességeik és lehetőségeik, csak az életmódjuk változott meg.”
„Egy idősebb családtag nemcsak anyagilag képes támogatni a fiatalokat – teszi hozzá Kálló Miklós. – Felajánlhatja például a szabadidejét, hogy besegítsen a háztartásban vagy a gyerekek körül adódó teendőkben, és a legaktívabb családtagok éppen ettől válhatnak teljes értékű munkavállalóvá, mivel nem kell elaprózniuk az energiáikat és figyelmüket. Emellett valaki, aki sok mindent megélt már, élettapasztalatát és kapcsolati tőkéjét is hozzáférhetővé teheti a fiatalabb generáció számára, akik erre támaszkodva könnyebben találhatják meg helyüket a világban.”
Egyre tovább tart a felnőtt életre készülődés, így a szülő is tovább kénytelen támogatni a gyerekeket anyagilag (jelenet a Rekviem egy álomért című filmből)
A másik oldal
Nem szabad elfelejtenünk azt sem – figyelmeztetnek a szakemberek –, hogy azoknak, akik felnőtt fejjel még mindig a szüleiktől függnek, egy cseppet sem örömteli a kialakult helyzet. A társadalmi elvárás az, hogy egy felnőtt ember, különösen, ha férfi, legyen önálló, erős, és legyen képes eltartani egy családot. Ha valakinek ez nem sikerül, akkor a nehéz élethelyzeten túl azzal is meg kell küzdenie, hogy mások szemében gyengének és vesztesnek tűnhet. Pedig átmenetileg bárki kerülhet ilyen szituációba: lehet valaki beteg vagy egy darabig munkanélküli, és ilyenkor jól jön a családi támogatás. A kulcs ebben a helyzetben az, hogy a segítség a talpraállást célozza, és ne rögzítse a kialakult kiszolgáltatott állapotot.
„Vannak olyan régiói az országnak – mutat rá Kálló Miklós –, ahol szinte alig van munkalehetőség, és a család számára fontos bevételi forrás a nagyszülő nyugdíja. Sajnos a tapasztalat azt mutatja, hogy ahol a szülő tartósan munkanélküli, ott a következő generációnak még nehezebb lesz majd betörni a munkaerőpiacra, mert eleve hatalmas hátránnyal indul.
Ez a probléma újratermeli magát: ha nincs családi minta arra, hogyan kell munkát keresni, azt megtartani, és fejlődni, kiteljesedni benne, akkor a gyerekek számára ez olyan feladat, amivel egyedül kell majd megküzdeniük.
Ezekben a családokban a nagyszülőnek most még van nyugdíja, de a szülőnek valószínűleg nem vagy csak alig lesz, így ők már nem lesznek képesek anyagilag támogatni a saját gyerekeiket. Ezek nagyon kilátástalan helyzetek. Ez főleg vidéken jellemző: a fővárosban és környékén azért több és többféle lehetőség adódik arra, hogy a családtagok kitörhessenek az egymásra utaltság állapotából.”
Bizalom és kölcsönösség nélkül nem megy
„Egy jól működő családban a kapcsolatok vannak annyira stabilak – mondja Panyi Ágnes –, hogy egyfajta rugalmas kölcsönösség alakul ki a családtagok között. Az ilyen családokban a gyerek vagy már felnőtt családtag mer és tud segítséget kérni anélkül, hogy az másoknak terhére lenne, és a szülő is tudja őt úgy támogatni, hogy az senki számára ne legyen kényelmetlen vagy lealacsonyító.
Akkor képes valaki valóban támogatni a felnőtt gyerekét a szó minden értelmében, ha közben magát is biztonságban érzi, és tudja, hogy szükség esetén ő sem marad magára.
Szabad döntések és megegyezések láncolata és mentális egészség: ez a valódi segítségnyújtás kulcsa. Vékony a választóvonal aközött, hogy az ember ne elszenvedője, hanem aktív alakítója legyen egy olyan helyzetnek, amelybe önhibáján kívül került. De nem lehetetlen átlépni ezt a határt.”