Család

Azok a csodálatos nagyszülők!

Kihallgattam a trolin egy csodálatos nagypapát, ahogy a tíz hónap körüli kis unokájának beszélt. Tíz percig utaztam velük, addig folyamatosan kommentálta a mellettünk elhaladó látványt. Most felmegyünk a felüljárón (közben mutatja a kezével), majd le, ott mennek a vonatok a síneken, látod milyen hosszú? Hallod? Dudál a vonat. Az meg ott az állatkert. Ott már voltunk. Van nagy víziló, hosszú nyakú zsiráf. Iszol egy kis vizet? Eszembe jutott, hogy mennyire más egy nagyszülői szeretet, mint a szülői.

Azt szokták mondani, hogy a nagyszülők már felelősség nélkül szeretnek. Ez azt jelenti, hogy az ő szeretetüket – amit jobb lenne inkább az imádat jelzővel illetni – már nem befolyásolja a felelősség. Nem nekik kell felnevelni, megnevelni, etetni, altatni, öltöztetni, iskolázni a gyereket, az már az ő gyerekük, vagyis az unoka szüleinek a gondja. A nagyszülőknek már csak a felhőtlen szeretet marad, nem nyomja semmi gond a vállukat az unokájukkal kapcsolatban.

Ha én megyek haza a gyerekkel az oviból, akkor általában sietünk. Nincs időnk másfél órát sétálni hazafelé, mert vacsoráznunk kell, van másik gyerekem is, akinek szüksége lehet rám, be kell még ugrani a postára, elhozni a levelet, beindítani a mosást, válaszolni pár e-mailre. A péntek délutánunk és a szombati nap a miénk, akkor nem rohanunk sehova. Van persze lelkiismeret-furdalásom, de józan ésszel belátom, hogy a nap csak huszonnégy órából áll, és abba sajnos sok nem túl kellemes dolognak is bele kell férnie.

A nagyszülők viszont mindig ráérnek.

  • Velük át lehet sétálni úgy a parkon, hogy minden egyes gesztenyét fehér folttal lefelé fordítunk, majd vissza.
  • Náluk lehet mosogatni a mosogatóban akkor is, ha a mosogatógép gyorsabb, és eltörik pár pohár.
  • A nagypapáknak mindenük van a garázsban, és meg is mutatják, sőt kölcsön is adják azokat.
  • A nagyinál lehet délig aludni, majd ágyba kapni a reggelit. Persze a legjobb reggelit, akár minden nap bundás kenyeret habos kakaóval.
  • A nagyinál mindig van szörp, soha nem kell vizet inni.
  • A nagyi nindzsaként ugrik be a bokorba, ha törött szárnyú madarat vagy sündisznót látunk, és megfogja nekünk, majd engedi, hogy meggyógyítsuk, és addig is a kamrában lakjon.
  • A nagypapa akkor is megtanít a legmagasabb fára felmászni, ha ő már csak lentről segíthet.
  • A nagyszülők az elsők, akik meglátogatják az újszülötteket a kórházban, és még aznap ültetnek egy fát a nagy nap emlékére, amiről olyan jó beszélgetni.
  • A nagymamák fiókjában mindig akad pár csodálatos bizsu a kislány unokák legnagyobb örömére.
  • A nagymamának eszébe se jut, hogy a vattacukor beleragadhat bárki hajába, és hogy a cukor rossz a fogaknak.
nagyszülők gyereknevelés tapasztalat

Velük át lehet sétálni úgy a parkon, hogy minden egyes gesztenyét fehér folttal lefelé fordítunk, majd vissza. (Képünk illusztráció – Forrás: Profimedia)

  • A nagyszülők tudnak titkot tartani. Igaz a mondás, hogy ami a nagyinál történik, az a nagyinál is marad.
  • Rossz  nyelvek szerint a nagyszülők és az unokák azért szeretik egymást annyira, mert közös az ellenségük.
  • A nagypapák hajlandók az októberi sárban szánkón húzni az unokájukat.
  • A nagymamák varrják a legpörgősebb szoknyákat.
  • A nagyobb unokák bármikor ott aludhatnak a nagyszülőknél szerelmi bánat esetén, vagy ha a bizonyítvány nem úgy sikerült, ahogy a szülők szerették volna, és az unokának semmi kedve erről beszélgetni.
  • A nagyszülők mindig isteni finom uzsonnát csomagolnak a félórás hazaútra.
  • A nagyi süti legfinomabb sütiket.
  • A nagypapa mindig ad egy kis titkos zsebpénzt mozira, csak a nagymama meg ne tudja. A nagymama is ad, csak a nagypapa meg ne tudja.
  • A nagyszülők a legnagyobb rajongói az unokájuknak.

Ennek ellenére nem minden nagyszülő szeretne részt venni az unokája mindennapi életében.

Nehéz lehet, de ezt is el kell fogadni, nincs mit tenni. Unokát ráerőszakolni ugyanis senkire nem lehet. Tapasztalat szerint egyébként inkább az ellenkezője jellemző, vagyis a nagyszülők és az unokák között azonnal létrejön egy nagyon szoros kapocs, egy olyan kötelék, amit senki más nem tud pótolni. Hívjuk a nagyszülőket vendégségbe amíg tehetjük, biztassuk őket, hogy töltsenek minél időt az unokájukkal. Mindketten nagyon sokat tudnak tanulni egymástól, sőt, azt is bebizonyították, hogy az időseknek az egészségükre is határozottan jó hatással van a legfiatalabb családtaggal való időtöltés. Méghozzá nem csak fizikailag, hanem szellemileg is.

Azért nem árt, ha tudunk néha nemet is mondani a nagyiknak, de vigyázzunk, hogy ne bántsuk meg őket. Esetleg előfordulhat, hogy muszáj meghúzni a határokat, hogy mi a szülő feladata, és mi a nagyszülő lehetősége, de egy kis szerencsével és lazasággal egy ilyen konfliktus elkerülhető. Amikor az unoka már beszélni tud, kérjük őt meg minél gyakrabban, hogy hívja fel a nagyszüleit, menjen el látogatóba akár egyedül is, és nem muszáj elárulnia, hogy nem neki jutott eszébe ez a remek ötlet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top