Én is csak azért teszem ezt évek óta a megfelelő alkalmakra, mert ez a társadalmi elvárás, amit annyira magamévá tettem, hogy egyenesen szégyellném bevallani, hogy az én kamasz fiam bizony semmit nem kapott a jeles napon, legyen az születésnap, karácsony vagy bármi más. Elnézést kérek a lányos szülőktől, de azt gondolom, sokkal könnyebb dolguk van ebben az időszakban, legalábbis ami az ajándékozást illeti.
Ha laza lennék, és nem akarnék megfelelni ismeretlen emberek elvárásainak, akkor nem vennék semmit a fiamnak.
Nem azért, mert annyira haladó gondolkodású vagyok, hogy a közös családi élményeket részesítem előnyben – pedig de –, hanem azért, mert nem teszem igazán boldoggá a kamaszomat a megvásárolt tárgyakkal. Ez a kor éppen ilyen, de mégis folyamatosan próbálkozom, mert tudom, hogy a szíve mélyén arra vágyik, hogy kitaláljam azt, amit ő sem tud, hogy minek is örülne igazán. Húsz éve a hasonló cikkek még azt próbálták megértetni az akkori nagymamákkal, hogy a banán és a narancs jó ajándék volt ötven éve, amikor ritkán és nehezen jutottak a gyerekek déligyümölcshöz, de már szerencsére jobb körülmények között élünk, és a gyerekek bizony nem örülnek őszintén a gyümölcsnek.
Hogy csodálkozna a kamasz fiam, ha kapna két banánt és egy mandarint! A helyzet csak még nehezebb lett, és már nem csak a nagyszülők vannak gondban, mert ők szerencsére nem csinálnak ügyet az ajándékból, vesznek, amit jónak gondolnak, és kész. Tulajdonképpen nekik van igazuk, mi, szülők megint csak túlgondoljuk az egészet. De a problémám nem egyéni, rendszeresen bukkannak fel kérdések a közösségi oldalakon, hogy egy ennyi idős, jellemzően fiú gyereknek mit érdemes ajándékozni. És akkor a válaszadók fel is sorolják azokat, amiket eddig kipróbáltunk mi is, de elmaradt a katarzis. A vége mindig az a beszélgetésnek, hogy talán már a pénz a legjobb ajándék, de én még mindig remélem, hogy nem itt tartunk. Örök optimista vagyok, hiába!
Mert miket vehetnék? Kezdjük azzal, aminek ő örülne őszintén. Rövid ideig, de örülne.
Ruhát
Biztosan lenne valami menő cucc, amit értékelne, és pár napig vigyázna is rá, de szerencsére vagy pechünkre pont nincs szüksége új ruhákra, a divat pedig annyira nem vette (még) el az eszét, hogy csak flancolásból valami újra vágyjon. Ruhát akkor szoktunk venni, amikor éppen szüksége van rá, ez pedig amióta havonta kinő egy ruhaméretet, elég gyakran megtörténik, teljesen felesleges lenne születésnapi ajándéknak álcázni egy új farmert, amikor a régi a sípcsontja közepéig ér.
Valamilyen számítógépes előfizetést
Egy új játék, esetleg egy applikáció kifizetése nem tűnik rossz ötletnek, de mióta ő tanít minket illegális online magatartásra, azóta nem nagyon vannak kérései, megszerzi magának, amire szüksége van.
Részlet az Egy különc srác feljegyzései című filmből – Forrás: iMDb
Új, erősebb hardvert a számítógépébe
Talán már kiderült, erősen számítógép függő a gyerek. Nem hibáztathatjuk, az apja programozó. Talán pont ezért, de mindig megértő fülekre talál itthon, ha valami már túl lassú vagy túl kicsi. Azért szoktuk engedni kicsit küzdeni, hogy bebizonyíthassa, hogy miért is van erre vagy arra szüksége a tanuláshoz, de végül mindig megkap mindent, amivel jobban lehet a gépen játszani.
Dolgok, amiket én szeretnék neki vásárolni:
Könyvek
Állítólag ritkaság az ilyesmi, de olvas a gyerek. Viszont az a korszak már elmúlt, amikor ajánlhattam neki valamit. Magától vagy a barátaitól szerzi az információt arról, hogy mit érdemes éppen olvasni, erre mindig kér pénzt, és megveszi a könyvesboltban. Úgyhogy a meglepetés ajándékkönyvek úgy végeznék a könyvespolcon, hogy csak én olvasnám.
Társasjátékok
Imádom a társasjátékokat, szívem szerint havonta vennék egyet. Kár, hogy ketten nem olyan jó velük játszani a férjemmel, mint ha az egész család izgatottan ülné körbe az asztalt. Van két kvízjáték, amit néha pont a fiam vesz elő, és lenyomunk pár kört, de úgy tűnik, a táblajátékok nem annyira huszonegyedik századiak, mint szeretném. Felesleges próbálkozás, úgyis csak mi, öreg negyvenesek játszanánk majd vele egy hét után.
„Élmények”
Az álmaimban tökéletes család vagyunk, minden hétvégén nagyokat kirándulunk, aztán együtt vacsorázunk, természetesen a nagyszülőkkel is. Bobozunk, úszunk és búvárkodunk, teljesítménytúrázunk, és már kétszer végigmentünk a kéktúrán. A valóságban a kicsivel járunk már csak kirándulni, a tizenöt éves fiam inkább a barátaival lóg, és ez teljesen rendben is van ebben a korban. Úgyhogy ha valami olyan élményprogramot vennék neki, amit tényleg nagyon élvezne, akkor minimum másik négy barátot is be kéne rá fizetnem. Boldogan megtenném, kár, hogy nem futja rá. Így marad ki a születésnapján a szélcsatornában való repkedés és más, hasonló izgalmas meglepetések.
Ami mégis működött az utóbbi években:
Meglepetésbuli nagy evéssel
Ehhez kell egy szövetséges a baráti körből, aki hajlandó meghívni a többieket. Mi csak asztalt foglalunk a hamburgerezőben, és álljuk a számlát. Ugyanez jól tud elsülni uszodával és pizzával is, illetve csak egyszerűen hagyni őket otthon lógni, amíg mi moziban vagyunk, persze a megfelelő mennyiségű menő étellel az asztalon. Nem ajándék, de legalább meg lett ünnepelve a szülinapos. Szülinapra jó, de karácsonyra azt adni, hogy mi elmegyünk egy fél napra, mégiscsak furcsa.
Maradt az, hogy neki kell tíz dolgot felírnia cetlikre, amiknek örülne, ebből húzok én ki egy dolgot, de hogy valami meglepetés is legyen a dologban, nem árulom el, hogy mi az. A végére már annyira képes izgulni, mint egy hároméves.