A mennybe címezte halott édesapjának írt levelét a kisfiú, megható választ kapott a postától

Sipos Márta | 2018. November 29.
Biztosítani akarták róla, hogy célt ért az üzenete.

Levelet írt elhunyt édesapjának egy 7 éves brit kisfiú. Jase édesapja négy évvel ezelőtt hunyt el, 10 éves nővérével azóta is nagyon ügyelnek rá, hogy életben tartsák az emlékét. A kisfiú idén azt találta ki, hogy születésnapi üdvözlőlapot küld az édesapjának. A levélre azt írta a postásnak:

Kedves postás bácsi! El tudnád vinni ezt a mennyországba az apukám születésnapjára? Köszönöm!

Teri Copland/Facebook

Nem sokkal később a kisfiú levelet kapott a brit királyi postától. A megható üzenetben a posta vezetősége közölte a kisfiúval, hogy az üzenete biztonságban célt ért:

Nem volt könnyű kihívás, hiszen különféle csillagokat és égitesteket is el kellett kerülnünk a mennybe vezető úton. Mindazonáltal biztosítani szeretnénk róla, hogy a levelet sikeresen kézbesítettük. A Királyi Posta számára a legfontosabb, hogy biztonságban célba érjenek az ügyfeleink küldeményei.

– áll a levélben, amelyet az édesanya a Facebookon is megosztott. A fotók mellé azt írta: el sem tudja mondani, mennyire örült a kisfiú a levélnek – neki pedig visszaállította az emberiségbe vetett hitét. A bejegyzést több mint 200 ezren megosztották és több mint 380 ezer lájk érkezett rá.

Teri Copland/Facebook

(LadBible)

Exit mobile version