Gyereklopással gyanúsították meg, csak mert feketeként fehér gyereket nevel

nlc | 2019. December 27.
Szörnyű atrocitásokat élnek át a szülők.

Keia Baldwin és férje nagyon sokáig próbálkoztak, ám egy idő után kiderült, nem valószínű, hogy lehet természetes úton közös gyerekük, annak ellenére, hogy Keiának már volt egy 16 éves kislánya egy előző házasságból. Miután sok kezelést kipróbáltak, sikertelenül, úgy döntöttek, örökbe fogadnak egy kicsit. Így lett a családjuk része fiuk, Princeton.

Ám, míg Princeton fehér  kisfiú, Keia és férje színes bőrűek.

„A termékenységi kezelésektől depressziós és keserű lettem. Semmi mással nem foglalkoztam, mint hogy megajándékozzam a férjemet egy közös gyerekkel. Még a számtalan vetélés sem tántorított el” – írta blogjában Keia.

Keia és férje először nevelőszülők lettek, több kicsin is segítve. De Princeton volt az, akit örökbe is fogadtak. Keia azt mondja, sosem gondolta volna, hogy mennyi rasszizmussal szembesülnek majd amiatt, hogy fehér gyereket nevelnek. Kinevették, gúnyolták és szidták őket. Voltak, akik odáig mentek, hogy azt mondták, biztosan ellopták a kicsit. A lánya tanárnője is megkérdezte a gyereket, hogy nem tartják-e fogva akarata ellenére a fiút, mert akkor értesítenie kell a rendőrséget.

Szerencsére a család már túllendült a rosszakaró megjegyzéseken, és mindennek ellenére boldogok.

(via)

(Kiemelt kép: raisingcultures.com)

Exit mobile version