A három év alatti gyermekek fele, a 4-6 évesek 90 százaléka használ okoseszközöket; főként okostelefont, tabletet és notebookot – derült ki a Huawei Techologies Hungary kutatásából, amely az Y-generációs szülők digitális nevelési szokásait vizsgálta.
A felmérés szerint a szülők annak ellenére adják oda készüléküket legkisebb gyermekeiknek is, hogy azt tartják, ideális esetben csak idősebb korban lenne érdemes megengedni számukra az okoseszközök használatát.
A gyermekek 42 százaléka ugyanakkor napi 1 óránál kevesebbet használja szülei okostelefonját, főként videózásra, mesenézésre és játszásra.
A 2020 januárjában készített reprezentatív kutatásban Y-generációs – 1980 és 1995 között született – szülők nyilatkoztak arról, miként látják gyermekeik digitális nevelését. A megkérdezettek legtöbbje kisgyermekes szülő, 34 százalékuknak 0-3 éves korú, míg 24-24 százalékuknak 4-6, illetve 7-10 éves, 18 százalékuknak a gyermeke pedig 10 éves, vagy annál idősebb.
Példamutatás: anyuék a gyerekek mellett is sűrűn telefonoznak
Noha tartanak a túl korai készülékhasználat hatásaitól, az Y-generációs szülők jelenleg 3 éves kor alatti gyermekeinek fele mégis használt már valamilyen okoseszközt – jellemzően 2-3 évesen találkoztak először kütyüvel. A 10 évesnél idősebbek közül már nincs olyan gyermek, aki ne használt volna élete során legalább egyszer ilyen eszközt.
A felmérésből kiderült, hogy mindössze a szülők 17 százaléka várt legalább az iskoláskorig, és csak 7 éves korában vagy később ismertette meg gyermekét az okoseszközökkel.
Összességében a válaszadók több mint 20 százaléka mondta azt, hogy gyermeke még egyáltalán nem találkozott okoseszközzel, az ő gyermekeik jellemzően a legfiatalabbak köréből kerülnek ki.
A szülők harmada elsősorban azért ad okoskészüléket gyerekének, mert minél előbb meg szeretné ismertetni vele a technológiát, míg 28 százalékuk azért, hogy ne maradjon le kortársaival szemben. Indokként szerepelt az is, hogy a szülők nem szeretnék, ha gyermekük „kilógna a sorból”.
A felmérésben résztvevő szülők többsége gyermeke társaságában is rendszeresen használja okostelefonját függetlenül a gyermek életkorától; mindössze 6 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy teljes mértékben mellőzi a telefonhasználatot gyermeke társaságában. Többségük fél és 1 óra közötti időintervallumot használja készülékét gyermeke mellett, 4 százalékuk azonban 5 óránál is többet tölt kütyüjével.
Olcsóbb okostelefonnal szoktatják a szülők gyermekeiket a technológiához
A megkérdezett szülők gyermekeinek 77 százaléka használ otthon valamilyen okoseszközt, legnagyobb arányban okostelefont, míg a szülők 23 százaléka úgy nyilatkozott, hogy egyáltalán nem ad okoskészüléket gyermekei kezébe. Amíg nincs saját okostelefonjuk – ez főként a kisebb gyermekekre jellemző – a szülő okostelefonját kapják meg, átlagosan napi 1 órát használhatják az eszközt. Jellemzően otthon és utazás közben használják a szülők készülékét, akik legnagyobb számban valamilyen rajzfilmmel, videóval foglalják le őket ez idő alatt.
Az Y-generációs szülők gyermekei közül 31 százaléknak van saját okostelefonja – többnyire 8 év alatti gyermekekről van szó –, ezek általában kisebb értékű, jellemzően 50 ezer forint alatti készülékek. A szülők nem tartják célnak azt, hogy prémium kategóriás telefont kapjanak gyerekeik, ennek ellenére a gyermekeik 4 százalékának olyan telefonja van, amely 100 ezer forintba vagy annál többe került.
Több okból is félti gyermekét az Y-generációs szülő
A megkérdezett szülők a digitalizáció árnyoldalait is érzékelik. A felmérésben résztvevők 72 százalékában már felmerült, hogy az okoseszközök káros hatással lehetnek gyermekeikre, elsősorban a függőséget, valamint az erőszakos tartalmak megjelenését tartották veszélyesnek az okoseszközök használatát illetően, mi több, a gyerekek 22 százalékánál már tapasztaltak okoskészülék-függőségi jeleket.
(Kiemelt kép: illusztráció, Pixabay)