Nem az a jó anya, aki mindig alárendeli magát a gyerekek igényeinek, és saját magát folyton a legutolsó helyre sorolja. Igenis muszáj néha nemet mondani a gyerekeknek is, ahogy azt Katie Bingham-Smith kétgyermekes anya is írja, mert különben kifacsarva, kiégve végezzük, az pedig a gyereknek sem lesz jó.
„A lányom egy méregdrága cipőt szeretne, de megmondtam neki, hogy várnia kell, vagy megkeresheti rá a pénzt saját maga. Bár meg tudnám venni neki, de épp spórolok egy kis felújításra. A cipővel boldoggá tenném a lányomat, a felújításnak viszont én örülnék. És ebben az esetben saját magamat választom, mert ha a lelkem jól van, akkor tudok jó anya lenni. Örömmel vásárolgatok a lányommal, mert remek program, de találok más módot arra, hogy építsem a kapcsolatomat vele. Nem kell ahhoz feltétlenül pénzt költeni, még akkor sem, ha jelenleg mérges rám, mert nemet mondtam a cipőre.
Régebben lelkiismeretfurdalásom volt, önzőnek éreztem magam, amikor kisebbek voltak a gyerekeim, ha nemet mondtam valamire, és a saját érdekeimet az övék elé helyeztem.
Nem törődtem magammal, csak velük, lestem minden kívánságukat, mert azt hittem, ezzel mutatom ki legjobban a szeretetemet.
Rendszeresen előfordult, hogy elmentem ruhát vásárolni magamnak, és hazatértem egy zsák új gyerekholmival. Odaadtam az utolsó falat sült krumplimat is, ha kérték, pedig ha valamiben, akkor a sült krumpliban nem ismerek tréfát.
Képünk illusztráció (Forrás: Getty Images)
Feláldoztam rengeteg kívánságomat, tervemet a gyerekeim érdekében. Kis szörnyetegeket neveltem, annyira meg akartam adni nekik mindent. Nem kérték, én csináltam. Jogosan érezhették azt, hogy most már mindig ők lesznek az elsők az életemben, hiszen egészen idáig ebben a hiszemben tartottam őket. Csakhogy nyomorultul éreztem magam tőle, senkinek sem volt jó ez így.
Ahogy nőttek a gyerekeim, rájöttem, hogy muszáj néha az első helyre tennem magam a fontossági sorrendben.
Persze nem sikerül mindig, még mindig lemondok néha egy-egy programot a barátnőimmel, mert a gyerekeimnek szüksége van rám hirtelen. Dehát ilyen az anyaság. De már egyre többször fordul elő, hogy nemet mondok. Múltkor például a lányom este át akarta még hívni a barátait hozzánk, én pedig hulla fáradt voltam, pihenésre vágytam, és azt tudtam neki mondani, hogy ez az este nem alkalmas. Utána meg kellett küzdenem a saját fejemben magammal, egy fél órát rágódtam azon, hogy jó döntést hoztam-e, de aztán arra jutottam, hogy bár teljesíteni tudtam volna a kérését, de nem akartam, és ebben az esetben csak ez számít.
Az anyaság sok áldozattal jár, de sokkal jobb az egész családnak, ha nem egyfolytában és nem mindent áldozunk fel a gyereknevelés oltárán. Nem lehet minden szükségletről, igényről lemondani azért, mert a gyerek akar valamit. Nem zsigerelhetjük ki magunkat a végletekig. Mi lesz ezekből a gyerekekből, ha úgy nőnek fel, hogy azt hiszik, ők a világ közepe? Minden és mindenki a szolgálójuk és a többiek csak azért léteznek, hogy a kívánságaikat lessék? Hát, nem. Meg kell tanulni nemet mondani nemcsak a saját, de az ő érdekükben is.”