A közösségi média életünk minden területét átszövi: megváltoztatja a szokásainkat, az agyunkat és az emberi kapcsolatainkat. Olyannyira, hogy mostanra már jó néhány olyan eset történt, amikor a közösségi oldalak miatt derült fény a megcsalásra. Ezekből gyűjtöttük össze a legérdekesebbeket.
1. Twitter-felhasználók nyomozták ki a félrelépést
Egy amerikai nő kitett magáról egy fényképet, amin egy nagy darab, izmos, tetovált, félmeztelen férfit ölel. A férfi arcát egy emojival takarta el, és bizonyára azt gondolta, hogy senki sem fog rájönni a románcra. Aztán egy nő kiakadva kommentelt a kép alá, hogy felismerte a pasiját a fotón (mondjuk nem volt nehéz dolga).
Miután kiborult a bili, a férfi állította, hogy a 2019 júliusában posztolt fénykép régebben készült, de a Twitter nyomozói hamar cáfolták a meséjét. Kiderítették, hogy a háttérben látható magazinok 2019 februárjában jelentek meg, vagyis a fotó sem készülhetett régebben, a férfi pedig hónapokon át hazudott a barátnőjének.
2. Nyilvánosan tálalt ki egy idegen
Előfordult olyan eset is, amikor szó sem volt nyilvános lebukásról, de egy buzgó idegen a közösségi oldalon szégyenített meg egy állítólagos félrelépőt. Egy nő a Facebookra posztolt képet, amelyen egy vonaton ülő férfi látható:
„Ha ez a te férjed, elmondom, hogy egy philadelphiai vonaton két órán keresztül kellett hallgatnom ennek a lúzernek és a barátainak a hencegését arról, hogyan léptek félre többször is, és hogy a feleségeik annyira hülyék, hogy nem buktak le”
– írta a fotóhoz, és minél több megosztást kért.
Azt nem tudni, hogy mi lett a férfi házasságának a sorsa, de a nyilvános poszt hatalmas vitát robbantott ki, hiszen a nő teljesen ismeretlenül ítélkezett, ráadásul semmi infója nem volt az állítólagos megcsalásról. A bejegyzés azt is felveti, hogy a közösségi média teljesen a hétköznapi, offline helyzetekben is megváltoztathatja a viselkedésünket.
3. Focimeccsen ne csetelj a szeretőddel!
Van egy másik érdekes történet is, amikor szintén egy idegen leplezett le egy megcsalást, bár ebben az esetben jóval erősebb bizonyítékai voltak, és diszkrétebben intézte a dolgot. A Detroit Lions amerikaifoci-csapat meccsén egy néző kifigyelte, hogy az előtte ülő terhes nő csetel valakivel a telefonján. Olyanokat írt, hogy „bárcsak egész nap veled lehetnék”, és „amint befejeztem vele, látni fogjuk egymást”. Közben a nő gyanúsan takargatta a telefonját, ahányszor a mellette ülő pasija megölelte vagy mondott neki valamit.
Az ismeretlen szurkoló nem tudta megállni, hogy ne szóljon a nagyon valószínű megcsalásról a férfinak, ezért írt egy cetlit, amin ez állt:
„Szevasz, tesó! Nem ismerlek téged, és te sem ismersz engem. De amikor hazaérsz, nézd meg a csajod telefonját. Egy Jason nevű fickóval csetelt, és azt írta neki, hogy egész nap vele lenne. Vigyázz magadra, és a legjobbakat kívánom.”
A meccs végén aztán megvárta az idegen férfit, elmondta, hogy nem ismerik egymást, de bízzon benne, majd a kezébe nyomta a cetlit.
4. Élő közvetítésben jött a megsemmisítő lebukás
Szintén egy focimeccsen bukott le az a hűtlen férj, aki az élő közvetítésben tűnt fel félreérthetetlen helyzetben. A Barcelona és a Delfin játszott Ecuardorban, a férfi pedig a meccs közben vette észre, hogy a kamera élőben közvetíti, ahogy csókolózik a szeretőjével.
A videó tökéletesen megörökíti, hogy miután a férfi rájön, hogy lebukott, jókedve azonnal eltűnik, nem öleli tovább a nőt, majd gondterhelten, megsemmisülve bámul maga elé:
Kiderült, hogy a férfit Deyvi Andradénak hívják, a kommentelők pedig követelték tőle, hogy ossza meg, mi történt vele a kínos felvétel után. A férfi általánosságban hibáztatta a nőket, mert szerinte félrelépő nőkről is vannak hasonló videók, de belőlük nem csinál senki viccet. Azt viszont elismerte, hogy az ügy tönkretette a kapcsolatát.
5. Lefotózta a titkos randit a Google-autó
A félrelépők nem csak a közösségi oldalakon bukhatnak le, az egyre szélesebb körű digitális szolgáltatások miatt még a legnagyobb óvatossággal megszervezett légyottról is értesülhet az egész világ. Így járt az a nő is, aki a Google Térkép utcaképe miatt bukott le, hogy megcsalja a férjét. A férj egy utazást tervezett a feleségével, és valamit keresett a térképen a perui főváros, Lima egyik városrészében. Az utcaképen feltűnt neki egy padon ülő nő, aki mellett egy férfi feküdt, fejét a nő ölébe hajtva.
A szereplők arca el lett homályosítva, de a férfi azonnal felismerte a feleségét. Bár a Google fotója 2013-ban készült, a felszarvazott férj évekkel később sem hagyta annyiban a dolgot, és kérdőre vonta a hűtlen asszonyt, aminek aztán válás lett a vége.
6. Kommentben panaszkodott a kiszolgálásra, lebuktatta saját magát
Minden egy ártatlan vásárlói panasszal kezdődött, amit egy Jordan von Smith nevű felhasználó kommentelt a Burger King hivatalos Instagramján. Azt írta, hogy előző este a barátnője több mint 20 percet várt a Burger King egyik autós kiszolgáló ablakánál, mire megkapta a hamburgereit.
A hozzászólásra azonban nem a gyorsétteremlánc válaszolt, hanem a panaszkodó férfi igazi barátnője, egy bizonyos Shannon Boyd. „Elnézést, de nem emlékszem, hogy tegnap este a Burger Kingben ettünk volna, és nem is szeretem. Kiről beszélsz?”
Vagyis nagyon úgy tűnik, hogy aznap este egy másik nővel volt a férfi, és saját magát leplezte le a hozzászólásával. Annyit azért meg kell jegyezni, hogy a sztori hitelességét többen megkérdőjelezik, mert elég kicsi az esélye annak, hogy az igazi barátnő pont ugyanannak a bejegyzésnek a kommentszekcióját böngéssze végig, amelyiknél korábban a pasija panaszkodott.
7. Videótelefonálás közben jelent meg a félmeztelen szerető
A koronavírus-járvány miatti karanténban teljesen új körülményekkel szembesültek a hűtlenek is, pár hete ez okozta egy spanyol híradós vesztét. Alfonso Merlos videócseten jelentkezett be egy élő műsorba a házi karanténból, amikor a háttérben megjelent egy félmeztelen nő. Alul semmiben volt, a nézők pedig azonnal kiszúrták a kínos jelenetet:
A spanyol bulvársajtó hamar beazonosította a háttérben feltűnő nőt, Alexia Rivas újságírót, aki nem tagadta, hogy pár hete találkozgat a híradóssal. A 41 éves tévés csak napokkal később szólalt meg az ügyben, és nyilvánosan bocsánatot kért a feleségétől. Állítása szerint viszont még a karanténba vonulása előtt szakítottak, de a nő ezt tagadta.
Olvass még a megcsalás természetéről:
- Mikromegcsalás: lehet-e szex a lájkból?
- A férjem megcsalt, de inkább hazudok róla a gyerekeknek
- Felejtsd el a szeretőt, nem az ő hibája a megcsalás