Kiderült: válogat a petesejt a spermiumok között

nlc | 2020. Június 12.
Méghozzá kíméletlenül, a nyertes ondó pedig nem feltétlenül a nő párjától származott a kísérletek során.

Válogat a petesejt a spermiumok között, csak azt engedi át, amelyiket a megtermékenyítésre megfelelőnek ítéli – derítették ki a Stockholmi Egyetem kutatói. A hatásmechanizmus lényege, hogy olyan anyagokat bocsát ki, amelyek jobban vonzanak bizonyos típusú hímivarsejteket, mint másokat – írja a jelenségről az Index. A kutatás vezetője szerint nem csak ember, hanem bármilyen belső megtermékenyítésű állat esetében is teljesen új a felfedezés. 

A kísérlethez meddőségi kezelésben részesülő párok spermáját és follikuláris folyadékát használták fel. A follikuláris folyadék a petesejtet veszi körül, amikor az megérik, tápanyagokat tartalmaz, és rajta keresztül hatolnak a spermiumok a petesejt fel. Ez utóbbi vonzza különböző mértékben a hímivarsejteket, attól függően, hogy azok kitől érkeztek. A rossz hír az, hogy nem feltétlenül a nők párjától származó sperma jutott át a “teszten”. Hogy a petesejt mi alapján “válogat”, arra viszont egyelőre nincs magyarázat. A tét viszont nagy: a vonzóbbnak ítélt férfiak hímivarsejtjei közül 18 százalékkal több jutott át a folyadékon, mint a “futottak még” férfiak spermájához képest. Ezzel közelebb kerülhetünk a meddőség megértéséhez és kezeléséhez.

Kiemelt kép: Getty Images

nlc.meddőség

Exit mobile version