Egy anya szerint halálra éheztették a lányát az otthonban

nlc | 2020. Augusztus 06.
A nő ügyvédjével orvosszakértőhöz viszi az ügyet.

A Blikknek is megmutatta csontsoványra fogyott, halott gyermeke képét az az anya, aki szerint a nevelőotthonban elhanyagolták lányát.

A 18 évesen elhunyt Zanaida oxigénhiánnyal született, nem tudott beszélni, járni. lakatos Angélának Zanaidán kívül 5 gyereke van, a családsegítő javaslatára döntött úgy, hogy Zanaidát egy szakszerű intézetbe adja.

A nő rendszeresen látogatta gyerekét, amíg tüdődaganatot nem diagnosztizáltak nála. Kórházba került, hosszú volt a felépülés, és csak később értesült arról, hogy gyereke az intézetben meghalt.

Angéla a Blikknek azt mondta, megnézte halott gyerekét és fotókat is készített róla, mert nem hitt a szemének. A gyereket Angéla szerint éheztették, abba halt bele. Nem érti, miért nézték ezt végig a dolgozók ahelyett, hogy szondát kapott volna.

Angéla ügyvédje azt mondja, felkerestek egy orvosszakértőt, aki megvizsgálja a boncolási jegyzőkönyvet és a fotókat, ha pedig bebizonyosodik a gyanújuk, akkor különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés gyanúja miatt feljelentést tesznek.

(via)

(Kiemelt kép: illusztráció, Unsplash)

Exit mobile version