Koronavírusos barátnője ablaka alatt ült, míg a lány meg nem gyógyult

H. A. | 2020. Augusztus 10.
Egy tizenévesekből álló texasi pár igazán kreatívan és kitartóan megoldotta, hogyan töltsenek minél több minőségi időt együtt, és romantikázzanak, míg a karantén elszakítja őket egymástól.

A 17 éves Camila Baldasso még nem mutatott tüneteket, amikor pozitív lett a koronavírus tesztje. 19 éves barátja, Collin Ouellette viszont negatív eredményt kapott, így a fiatal szerelmesek számára egyértelművé vált: egy időre el kell válniuk egymástól. Ám a fiú megígérte barátnőjének, hogy addig sem hagyja egyedül, míg karanténban lesz.

Collin végül olyannyira beváltotta az ígéretét, hogy letáborozott Camila texasi háza elé, és naponta akár órákon át is ott időzött: eközben például együtt ettek (a fiú esténként egy lábosban hozta a vacsoráját) a telefonjukon cseteltek egymással vagy épp játszottak, és közösen nézték a sorozatokat a Netflixen. A lényeg az volt, hogy addig is együtt legyenek valamilyen formában, és Camila számára elviselhetőbb legyen a bezártság, illetve a körülmények ellenére is minél több minőségi időt töltsenek egymással.

Camila elmondása szerint barátja rengeteget segített neki, pláne, hogy még azokon a napokon is leült az ablaka elé, amikor szakadt az eső, tűzött a nap vagy megették a szúnyogok. Erre Collin hozzáfűzte, hogy neki mindez még az említett nehézségek ellenére is maximálisan megérte.

Camila végül 10 nap negatív koronavírus teszteredményt kapott, így Colin végre bejöhetett a házba.

(via)

Szerelem a karantén idején: 

Exit mobile version