Matracvásárlás felsőfokon (x)

hirdetés | 2020. Szeptember 18.
Mindannyiunk életében eljön a nap, amikor is régi fekhelyünk megérett egy cserére. De hogyan is fogjunk hozzá egy megfelelő ágymatrac megtalálásához, milyen fontos körülményekre is érdemes mindenképpen odafigyelnünk, hogy a hatalmas választékból a lehető legjobbat sikerüljön kihozni az erre szánt költségkeretből?

Körbejártuk egy kicsit alaposabban a mai Magyarország termékkínálatát, feltérképeztük a szaküzletek által nyújtott többlet szolgáltatásokat, és rengeteg olyan hasznos információval lettünk gazdagabbak, amikről azt gondoljuk, hogy érdemes megosztanunk mindenkivel, aki most vagy a közel jövőben keres majd új matracot.

Egy jó vadászat a neten kezdődik. Persze eszünk ágában sincs az internetről matracot rendelni, viszont egy amolyan elő-piackutatás elvégzésére talán kiválóan alkalmas lehet. És persze csodálatosak az egyes honlapok, szebbnél szebbek a termékképek, jobbnál is jobbak az egyes termékek leírásai, amit ugyan érdemes is elolvasgatni, hiszen tényleg nagyon hasznos lehet az első alap információk begyűjtésére, de egy kutakodásunk végére sokkal nagyobb lett az információ-kavalkád, mint annak előtte. Az egyes internetes oldalakon megjelenő termékek a termékleírások szerint szinte kivétel nélkül jók, ergonomikusak, higiénikusak, formakövetők, egészségesek és szinte mindenhol akciós áron rendelhetők. Szép lassan rá kellett jönnünk, hogy egy jó ágybetét megtalálásához elkerülhetetlen lesz a személyes szakértő tanácsadást és türelmet, akár hosszú órákat és többszöri próbát is igényelhet.

Tapasztalataink szerint ezen a területen is a szakkereskedések – méghozzá a nagyobb alapterületű és nagyobb választékot kínáló – boltok nyújtják a legjobb szolgáltatásokat, bár jó eséllyel valamelyik nagyobb áruházlánc kínálatából is kis szerencsével megfelelő terméket tudunk választani. A matrac értékesítésére specializálódott szakkereskedések esetében a legtöbb esetben megfelelő számú és az értékesítésben jártas kolléga áll rendelkezésünkre, többnyire kifogástalan termékismerettel, míg több nagyobb áruház esetében itt tapasztaltunk némi hiányosságot. Hamar rájöttünk, hogy egy jó matrac megtalálásához elengedhetetlen feltétel egy szakmailag megfelelően felkészült, nem tolakodó, ugyanakkor határozott fellépésű tanácsadó, aki hozzáértésével végigkalauzol majd minket a matracválasztás rögös útján.

A tanácsadó fontossága, szakmai felkészültsége jelen esetben, amikor éppen új fekhelyet keresünk, sokkal fontosabbnak, nélkülözhetetlenebbnek bizonyult, mint általában más termék beszerzése esetében. Tekintettel, hogy az ágymatrac kiválasztása egy teljesen szubjektív döntés, így nagyon fontos, hogy világosan fogalmazzuk meg (magunknak is, egymásnak is és a tanácsadónak is), hogy milyen igényeket kellene, hogy új fekhelyünk kiszolgáljon, és hogy nagyságrendileg milyen források állnak ehhez a beruházáshoz rendelkezésre.

Igen. A beruházás szó lehet, hogy egy kicsit szokatlan egy ilyen vásárlás esetében, de kicsit végiggondolva a szinte minden üzletben hallott „életünk egyharmadát az ágyban töltjük” szakmai frázist, tényleg rá kell jönnünk, hogy minél inkább haladunk előre az években, annál fontosabb egy megfelelő matrac. És itt elsősorban nem is a matracra gondolunk, hanem az alvás minőségére. És valóban. Rohanó, stresszes és zaklatott világunkban egyre nehezebben tudjuk kikapcsolni magunkat, egyre nehezebb ellazulni a napi rutin után és egyre többen szenvednek időszakos vagy folyamatosan fennálló alvási problémákkal. Lássuk be: van az az életkor,ami fölött – mint csecsemőkorban – egy megébredés nélküli átaludt éjszaka kincs.

Persze az is egyből evidens kellene hogy legyen, hogy a jó minőségű alvás nem csak egy megfelelő matrac kérdése. Az alvás ennél egy sokkal összetettebb „tevékenység”, a stressz, a nem megfelelő mértékű fizikai fáradtság, a helytelen táplálkozás, a digitális eszközök használata, az esti alkohol és egyéb, koffeintartalmú ajzószerek mind-mind befolyásolhatják az alvás minőségét. Jelen körülmények között és a cikk eredeti szándéka szerint azonban most nem tisztünk mélyrehatóan az alvás minőségét befolyásoló esetleges egyéb negatívan ható tényezők tárgyalása, hiszen ebben a cikkben inkább a matracvásárláshoz szeretnénk gyakorlati tanácsokat adni.

Sajnos csak nagyon kevés helyen találkoztunk a standard módon ágyakban bemutatott matracválasztékon kívül olyan plusz hozzáadott valódi technológiai segítséggel, amely tudományosan, mérhető módon segítette volna a testsúlyunknak, testalkatunknak és egyéb igényeinknek a legmegfelelőbb termék megtalálását. Az egyetlen ilyen technikai eszköz egy Xsensor Reveal névre keresztelt szenzoros testnyomáspont mérő szerkezet volt, ahol a tesztpadra ráfekve egy képernyőn valós időben láthattunk a testünk által keltett nyomáspontok rajzolatát piros színnel kiemelve azokat a területeket, ahol ilyen-olyan okok miatt túlzott nyomáspont jött létre. A szerkezetet kezelő „kolléga” érthető módon magyarázta el, hogy a szoftver mögött futó algoritmus a nyomáspontjaink eloszlásából, testsúlyunkból és a nyomott felület nagyságából ajánlatot fog tenni egyrészt a matrac belső szerkezetének keménységéről, másrészt pedig a leendő matracunkon található felső párnázóréteg tulajdonságairól.

A high-tech szerkezet kipróbálása után ugyan volt egy olyan halvány érzése az embernek, hogy ilyen „tudományos” vizsgálat után egészen biztosan valami méregdrága terméket fognak nekünk ajánlani, azonban ebbéli félelmünk hamar szertefoszlott. Mint megtudtuk, a szenzoros nyomásmérés adta támpontok, ajánlások, javaslatok alapján szinte minden árkategóriában találhatunk megfelelő terméket, készüljön az akár a legkülönfélébb alapanyagból is, mint például a hideghab, a memoryfoam, a bonell vagy éppen a zsákrugós termékek.

Összefoglalva matrackörutunk lényegét, pár gondolatban, a következő eredményre jutottunk, ha felelősen, hosszú távra és jól szeretnénk matracot választani.

1., Mindenképpen tájékozódjunk az interneten az első üzlet meglátogatása előtt.

2., Az egyes honlapok sokszor elfogult leírásain túl olvasgassunk blogoldalakat, fórumoldalakat a témával kapcsolatban.

3., Ha az átlagosnál fontosabb számunkra a tanácsadás minősége, akkor sok esetben érdemesebb termékspecifikus szakkereskedéseket felkeresni.

4., Amennyiben lehetőségünk van rá, úgy próbáljunk meg olyan szakkereskedést keresni, ahol széles termék-, márka- és típus választék van.

5., Részesítsük előnyben az olyan vállalkozásokat, ahol a hagyományos tanácsadási rendszeren túl egyéb, a vásárlást megkönnyítő kiegészítő szolgáltatás is található.

6., Szánjunk rá időt. Egy jó matrac megtalálása napokat, heteket is igénybe vehet.

És ne feledjük: hozzávetőlegesen a következő 3500 éjszakánk pihenése múlik mindezen.

 

Szerencsés matracválasztást kívánunk!

Exit mobile version