Ha itt hagy minket valamelyik szerettünk, egy-egy hozzá kötődő tárgy, emlék vagy fotó nagyon felértékelődik. Így volt ezzel Scott Christmas is, aki a terepjárója műszerfalán tartotta három éve rákban elhunyt felesége, Amy fényképét.
Ám amikor a lányával Point Clearbe utaztak, éppen Amy sírjához, a Sally hurrikánnal érkező tomboló szél felkapta a fotót, és magával vitte. A férfi kénytelen volt belenyugodni, hogy az esküvőjük napján készült fotó már soha nem kerül elő.
Néhány nappal ezelőtt azonban a Facebookon több hozzászólásban is megjelölték: kiderült, hogy egy férfi, Bjarke Hansen megtalálta a féltve őrzött fényképet Fairhope-ban.
Azt mondta, amikor visszatért a házukhoz, hogy megnézze, mekkora pusztítást végzett a hurrikán, megpillantott valamit a füvön. Először azt hitte, egy darab papír, de amikor felvette, egy gyönyörű nő fényképét látta. Felismerte Amyt, mert halála előtt ő volt az orvosa.
Kiderült, hogy a fotó több mint 3 kilométerrel arrébb ért földet. Scott Christmas könnyekig meghatódott, amikor visszakapta a féltve őrzött kincset.
(Kiemelt kép: Facebook/Scott Christmas)
Még több előkerült családi ereklye:
- Egy másik földrészről került elő a 38 évvel ezelőtt elveszett gyűrű
- Elhagyta a karikagyűrűjét, csodával határos módon került elő