Fojtogatta a barátnőjét az egykori Disney-sztár, börtönbe került Zachery Ty Bryan

nlc | 2020. Október 19.
Bántalmazta és fojtogatta 27 éves barátnőjét Zachery Ty Bryan színész.

Letartóztatták Zachery Ty Bryan egykori Disney-sztárt, mert állítólag fojtogatta a barátnőjét. Az oregoni Eugene-ben a szomszédok riasztották a rendőrséget péntek éjjel, miután a színész bántalmazta a párját.

Amikor a rendőrség a helyszínre érkezett, Bryan már az épület előtt ült, és nem tanúsított ellenállást. A 27 éves nő a szomszédokhoz menekült. Az eddigi információk szerint a 39 éves színész bántalmazta, fojtogatta, és elvette a telefonját, hogy ne tudja a segélyhívót felhívni. A bántalmazott nő nevét nem hozták nyilvánosságra.

Bryant családon belüli erőszakkal vádolják, és jelenleg a Lane megyei börtönben ül. A fiatal nő és a a színész kapcsolata még friss lehet, ugyanis a sztár csak néhány hete jelentette be, hogy feleségével, Carly Matrossal 14 év után elválnak.

Bryan leginkább a Házi barkács című sorozatból lehet ismert, de olyan szériákban is feltűnt vendégszereplőként, mint a Vészhelyzet; a Buffy, a vámpírok réme vagy a Smallville. 2009 óta azonban nem színészkedik.

(Today)

(Kiemelt kép: Joshua Blanchard / Getty Images North America / Getty Images via AFP)

Családon belüli erőszak a sztárvilágban:

Exit mobile version