Szüleik nem törődtek velük, a nagyszülők vették magukhoz az 5 unokát

Nagyezsda | 2020. Október 24.
A nagyszülők szerint nem volt kérdés, hogy hozzájuk kerüljenek a gyerekek.

Öt unokájukat vették magukhoz a nagyszülők a Tolna megyei Bátán – számolt be az RTL Híradó. A gyámügy örökbe akarta adni őket, miután a szüleik nem törődtek velük. A legkisebb gyerek másfél, a legnagyobb 11 éves.

Nem gondoskodtak róluk, nem törődtek velük, nem vitték őket orvoshoz, de most már helyrejöttek” – nyilatkozta a nagymama, Sztojkáné Szava Anna, aki a párjával már 6 éve neveli a legnagyobb unokát. “Először nem akartam, mert gondoltam, hogy sok lesz, meg kicsi a ház, de aztán megsajnáltam őket” – tette hozzá.

A nagyszülők azt mondják, kevés pénzből élnek, de nem volt kérdés, hogy hozzájuk kerüljön a többi unoka is. A nagyapa – ajándék építőanyagból – bővíteni kezdte a kis házat, hogy jobban elférjenek, de nem tudják, miből fejezik be, és mikor kerülhet tető a ház új részére, de abban bíznak, hogy a tél beállta előtt kapnak még hozzá valahonnan segítséget.

A nagymamának ott kellett hagynia a munkáját, mert a gyerekek sokat betegeskedtek. Gyerektartást nem kapnak, családi pótlékból és férje alkalmi munkáiból élnek.

Kiemelt kép: illusztráció, iStock

Exit mobile version