Internetes zaklatás: ijesztő üzeneteket kapott egy anya lánya temetése után

nlc | 2020. November 02.
A zaklatókat egyelőre nem sikerült elfogni, az édesanya pedig petíciót indított, hogy SIM-kártyát is csak igazolvánnyal lehessen vásárolni.

A cramlingtoni édesanya, Jay Patterson október 24-én temette el 12 éves lányát. Charley október elsején saját kezével vetett véget életének, miután nem bírta már tovább, hogy folyamatosan zaklatják, írja a ChronicleLive nyomán a 24.hu.

Jay Patterson néhány órával a temetés után fura üzenetet kapott a WhatsAppon. Először arra gyanakodott, hogy nem erre a számra akarták küldeni azt, de kiderült, nem ez a helyzet. Az üzenet feladója azt írta, beszélni akar egy bizonyos emberrel, akinek a neve nem volt ismerős Patterson számára. Miután pedig az édesanya azt válaszolta, hogy épp most temette el gyermekét, az illető azzal fenyegetőzött, hogy az interneten megoszt bizonyos információkat Charleyról.

A nő feljelentést tett a rendőrségen, ők azonban nem tudták beazonosítani, hogy ki küldte az üzeneteket, mert azok egy nem regisztrált SIM-kártyáról érkeztek. Patterson szerint nincs rendben, hogy lehetetlen kideríteni a zaklatók személyazonosságát, azért petíciót indított, hogy SIM-kártyát is csak igazolvánnyal lehessen vásárolni.

Fotó: Pixabay

Van segítség!

Ha te vagy valaki a környezetedben krízishelyzetben van, hívd mobilról is a 116-123 ingyenes lelkielsősegély-számot!

 

Még több cikk a témában:

Exit mobile version