Indiában olyan súlyos a helyzet, hogy parkok fáit vágják ki a hamvasztáshoz

nlc | 2021. Április 27.
Indiában minden második koronavírus-teszt pozitív, naponta több tízezer új esetet azonosítanak, és megnőtt a halálos áldozatok száma is.

Fakivágásokat kellett elrendelni Delhi parkjaiban a koronavírusban elhunytak tömeges hamvasztásához. Indiában már ötödik napja dönt világrekordot az új fertőzöttek száma, legutóbb 350 ezernél is több esetet találtak egy nap alatt, minden második teszt pozitív. A világ több országa, illetve az Európai Unió is bejelentette, készek életmentő segélyszállítmányt küldeni az ázsiai országba, hangzott el az RTL Klub Híradójának beszámolójában. 

Az egészségügyi szakembereket is meglepte az Indiában tomboló koronavírus-járvány, amely – a hivatalos adatok szerint – már naponta hússzor több halálos áldozatot követel, mint februárban – hivatkozik a New York Timesra az MTI.

Az amerikai napilap cikke szerint tavaly az indiai orvosok és tisztviselők arra készültek, hogy a dél-ázsiai országot is elérik ugyanazok a súlyos hullámok, amelyek a világ nagy részét, de annak ellenére, hogy Indiában is emberek milliói kapták el a koronavírust, azonban a legtöbben enyhe tünetekkel átvészelték a betegséget, a szakemberek pedig gondolták, hogy az ország – hasonlóan sok szomszédjához – „megúszta a világjárvány legsúlyosabb részét”.
  
A kedvező fejleményeket követően szinte minden korábbi korlátozást feloldottak, azaz esküvőket, politikai gyűléseket és vallási összejöveteleket is lehetett tartani. Áprilisban az ország északi részén megrendezték a világ egyik legnagyobb vallási összejövetelét, ahol emberek milliói ünnepeltek.  A The New York Times szerint a koronavírus újabb indiai hullámának egyik tanulsága lehet, hogy azok az emberek, akik korábban enyhe tünetekkel vagy tünetmentesen átestek a Covid-19 okozta betegségen, továbbra is kiszolgáltatottak a vírusnak. Ezen kívül a fertőzőbb új mutációk megjelenése is szerepet játszhatott a jelenlegi helyzet kialakulásában – írták.

A cikk szerint Indiának is azt a stratégiát kellene követnie, mint amelyet a világ nagy részén alkalmaznak, azaz a vírus terjedésének korlátozását és az oltások ütemének felgyorsítását. Az elmúlt két hétben egyes helyi önkormányzatok – köztük Delhi és Mumbai vezetése – ismét korlátozásokat vezettek be például az utazások, esküvők és vásárlások területén, de az oltások ütemének felgyorsítása bonyolult feladat lesz Indiában. Az országban eddig a lakosság körülbelül 10 százaléka kapott legalább egy oltást, így még több mint egymilliárd ember vár arra, hogy mindkét oltását megkapja. A célok elérése érdekében a közelmúltban csökkentették az országban kifejlesztett vakcina exportját.

Vizsgálati mintát vesznek koronavírus-tesztre egy férfitől az Újdelhi szomszédságában fekvő Noidában 2021. április 15-én (Fotó: MTI / AP / Altaf Kadri)

gf

Exit mobile version