Megint elgurult egy menyasszonynak a gyógyszere, és elképesztő dolgokat kért a koszorúslányoktól a nagy napra. A megdöbbentő követelésekről az egyik koszorúslány számolt be a Redditen.
Mint írja, a menyasszony közölte vele, hogy már megrendelte a koszorúslányok ruháit, mindegyiket 8-as méretben. Aki ennél nagyobb ruhát hord, fogyjon le, és kész.
„Én magam választottam ki a koszorúslányok ruháját, mindegyik 8-as méretű lesz. Szóval ha nem 8-as a méreted, azt javaslom, kezdj el edzeni. Nem akarok senkit sem megbántani, de már pelenkás korom óta ezt tervezem, és azt akarom, hogy tökéletes legyen”
– írta a menyasszony a 12-es méretű barátnőjének, akit természetesen sikerült nagyon megbántania.
Olyannyira, hogy a barátnője el sem ment a szűkebb vendégeknek szervezett partira. Az esküvő decemberben lesz, de esze ágában sincs parancsra lefogyni.
De nem ez volt a menyaszörny egyetlen kérése, amellyel jócskán túllőtt a célon: azt is előírná a koszorúslányoknak, hogy rövid, színtelen legyen a körmük, a hajuk pedig vállig érjen. Ha rövidebb, akkor hosszabbítsák meg. Gyerekeket sem lehet vinni a lagzira, azt a szegény kislányt, aki a virágszirmokat szórja majd a ceremónia előtt, az esküvő után azonnal hazaviszik.
A kommentelők egy emberként húzták le az elszállt menyasszonyt, aki mintha nem ezen a bolygón élne. De felmerült néhány poénnak szánt kérdés is: mi van azokkal, akik 8-asnál kisebb ruhát hordanak? Kezdjenek hízókúrába?
(Kiemelt kép: Pexels/Dewey gallery)
Menyaszörnyek az nlc-n:
- „Vágasd le a hajad, mert szebb, mint az enyém” – kérte barátnőjétől az érzéketlen menyasszony az esküvő előtt
- Újabb menyaszörny: nagybátyja házát akarja használni az ara az esküvőre, mondván, az családi tulajdon