Danielsék a Savannah Állami Egyetemen találkoztak még a kilencvenes években. A páros végül Savannah városában telepedett le, és itt nevelték fel két gyermeküket, a ma 18 éves Milest és a 15 éves Marinát is. Martin kémikusként dolgozott, míg a felesége, Trina odahaza a gyerekekről gondoskodott. Az 53 éves Martin, a 49 éves Trina és a kamasz gyerekeik júniusban fertőződtek meg a koronavírussal, mindannyian oltatlanok voltak – írja a Good Morning America.
Unokaöccsük, Cornelius a sajtónak elmondta, hogy a család a Tuskegee szifilisz tanulmányok miatt vonakodott beadni az oltásokat. Ez egy olyan egészségügyi tanulmány volt, melynek során etikátlanul használtak az egészségügyi dolgozók kísérleti nyúlként fekete férfiakat. Cornelius állítása szerint azt gondolták, hogy a Covid-vakcinákat túl gyorsan fejlesztették ki, ezért nem bíztak bennük, és nem akarták, hogy kísérleti nyúlként használják őket. Végül Danielék meggondolták magukat, és július közepére feliratkoztak az oltásra, csakhogy a Covidot ennél korábban kapták el. Június végére már nagyon rosszul voltak. Martin Daniel július hatodikán hunyt el az otthonában, míg a felesége, Trina ugyanazon az éjszakán egy közeli kórházban távozott az élők sorából. A pár két kamasz gyerekét július hetedikén engedték haza a kórházból, de két hétig karanténban kellett maradniuk a szüleiket gyászolva. A család segít nekik, hogy folytassák az iskolát és az eddigi életüket, amennyire csak lehetséges. A két kamasz jelenleg azt tervezi, hogy hamarosan beoltatják magukat.
Legfrissebb híreink a koronavírus-járványról:
- Zacher Gábor: ősztől megint nagy lehet a baj
- Nem működnek az olaszországi szigorítások, nem pörgött fel az oltási program