Egy éve ilyenkor a 28 éves Gáspár Evelin arról vallott, hogy csalódott a férfiakban, és nem tudja, valaha képes lesz-e bárkinek is odaadni a szívét. Időközben viszont rátalált a szerelem, és boldogabb, mint valaha. Kedvesét, Varga Attilát most először a Story magazinban mutatta meg.
A fiatalok románca 8 hónappal ezelőtt kezdődött. Attila a közösségi oldalon üzent Evelinnek, hogy szívesen megismerkedne vele. Egy hét csetelés után személyesen is találkoztak, a randi pedig olyan jól sikerült, hogy felgyorsultak az események: a második randi Evelin születésnapi bulija volt, ahol már az egész Gáspár család ott volt. A negyedik randin pedig meg sem álltak Törökországig, Attila ugyanis elhívta Evelint egy családi nyaralásra, így a legidősebb Gáspár lány is hamar megismerkedett az udvarlója szüleivel.
Mivel Attila Nyíregyházán lakik, a fiatalok eleinte távkapcsolatban éltek. Tavaly novemberben azonban úgy döntöttek, hogy összebútoroznak. „Én költöztem Attilához, méghozzá racionális okokból. A munkája Nyíregyházához köti: a családjával az építőiparban dolgoznak, házakat építenek. (…) Nekem meg sokkal szabadabb, hogy épp milyen munkát vállalok el. (…) Szerelmesek és boldogok vagyunk. (…) Szeretek nála, vele élni. Nem tagadom, a kiskirályi életből lejjebb kellett adnom. Megszoktam már, hogy kiszolgálnak, de most, hogy egy férfival élek együtt, muszáj háziasabbnak lennem. (…) Senki sem szeretett, tisztelt, becsült annyira, mint Attila. (…) Kiérdemelte a bizalmamat!” – árulta el Evelin, hozzátéve: mindkettőjük családja támogatja a kapcsolatukat, szurkolnak a közös jövőjükért.
A házasságról és a gyerekkérdésről pedig így vallott a sztármagazinnak Evelin: „Távol áll tőlünk a házasság. (…) Nekem nincs szükségem papírra. Ha lesz is esküvőnk, akkor biztosan nem itthon. Mindkettőnk részéről óriási a család. (…) Azt már sokkal inkább el tudom képzelni, hogy a Maldív-szigeteken keljünk egybe. (…) Továbbá a gyerekkérdést is nyitva hagyjuk. Ha 30 éves korom előtt lesz gyerek, akkor lesz, de utána már nem akarok. Túl idősen sem szeretnék anyává válni.”
Bővebben a legfrissebb Story magazinban!
Olvass még Gáspár Evelinről az nlc-!
- Hamarosan hivatalosan is cukrász lesz Gáspár Evelin
- Gáspár Evelin drasztikus átváltozása: így nézett ki a Survivor előtt és után
- Testhez simuló ruhában mutatta meg tökéletes alakját Gáspár Evelin, a kommentelők szétszedték