Nyílt levél a depressziós kamasz gyerekhez: „Engedd, hogy segítsünk és szeressünk”

Olga | 2022. Március 22.
Egy anya írt levelet a kamasz fiának, mert annyira eszköztelennek és tehetetlennek érzi magát a fiú depressziójával szemben.

Drága kisfiam! Nekem mindig a kisfiam maradsz, még ha most már teljesen kamasz vagy is. Nem egyszerű megírni ezt a levelet, de valahogy csökkentenem kell a belső feszültséget és kétségbeesést, ami állandóan kerülget, amióta kiderült, hogy depressziós vagy. A kétségbeesés nem azért van bennem, mert mentális betegségről van szó – semmi baj nincs ezzel, megértem és mindenben támogatlak –, hanem azért, mert úgy érzem, nem tudok segíteni, pedig semmi mást nem szeretnék jobban a világon, mint azt, hogy téged boldognak lássalak.

Amit tudok tenni, hogy elviszlek orvoshoz, adagolom a gyógyszereket, odafigyelek az étkezésedre, mozgásra, segítek a relaxációs technikák elsajátításában… már mind megtettem, nem tudom, hogy mit tehetnék még? Szeretlek, feltétel nélkül elfogadlak, biztonságot és nyugalmat teremtek számodra itthon, de sajnos ennél tovább nem ér a kezem. Nem tudom a világ és a környezet hatásait megszűrni, nem is gondolom, hogy jót tennék vele, hiszen a végső célunk az, hogy önálló felnőtt ember legyél, aki képes megbirkózni a hétköznapok kihívásaival. Csak most, ebben a kamaszkori állapotodban ezeket a kihívásokat teljesíthetetlennek látod, úgy érzed, összecsapnak folyton a fejed felett a hullámok, és elég egy apró feszültség ahhoz, hogy kicsússzon a lábad alól a talaj.

Borzasztó átélni azt a tehetetlenséget, hogy anyaként nem vagyok képes rá, hogy megnyugtassalak. Hogy már nem elég, ami ötéves korodban még elég volt.

Ezerszer is végigpörgettem már magamban, mit rontottam vajon el, hol nem adtam meg neked azt, amire szükséged lett volna, ami esetleg ezt a mai állapotot okozhatta. Tudom az eszemmel, hogy nem az én hibám, de a lelkem mindennap, amikor meglátom a végtelen szomorúságot a szemedben, kicsit meghal. Szeretném, ha újra kicsi gyerek lennél, hogy egy gyógypuszi és ölelés jobb kedvre derítsen. Akkor, oviskorodban azt hittem, az a nehéz, amikor hisztiztél vagy amikor folyamatosan beszéltél és nem lehetett egy pillanatnyi nyugalmam sem, még a vécére is utánam jöttél és mondtad a magadét a Tini nindzsa teknőcökről meg az ovis barátaidról. Most azt kívánom, bárcsak mondanád inkább, bárcsak be nem állna újra a szád és bárcsak boldoggá tudnálak tenni egy fejsimivel, mint akkor. Olyan nehéznek éreztem, pedig annyira egyszerű volt az élet, csodálatos gyerek voltál akkor is és ma is, csak te nem látod magad annak valamiért.

Nyílt levél a depressziós kamasz gyerekhez (Kép: Getty Images)

Az orvosok azt mondják, nem ritka, hogy a hormonális változás ilyen hatással legyen a kamaszokra, szerintük jókor mentünk segítséget kérni és nem lesz veled semmi gond, szépen fel fogsz nőni, csak most egy kis ideig szükséged van gyógyszeres támogatásra, hogy az agyadban zajló folyamatokat kordában tudják tartani. Nehéz beszélni róla itthon, de nekem is ilyen volt a kamaszkorom, pszichiátriára is bekerültem, amikor középiskolás voltam, annyira megviseltek a hormonok és az állandó változás a környezetemben és a bensőmben. Nálad is ugyanez történik, úgy látom, tőlem örökölted a depresszióra a hajlamot, ezúton is kérlek, bocsáss meg érte, hogy pont ezt a részemet adtam át neked. Nem igazán fogadod nyitottan, amikor az életemnek ezen szakaszáról szeretnék neked mesélni, pedig nem terhelni akarlak vele, csak segíteni, hogy lásd, nem vagy egyedül, ismerem az érzést, amikor ki sem akarsz kelni az ágyból, mert nem látod értelmét az életnek. És elmondanám azt is, hogyan tudtam túllendülni rajta, hogyan segítettek a kortárs közösségek abban, hogy végül ép ésszel túléljem a kamaszkoromat.

Most abban a fázisban vagy, hogy mindenki elől elzárkózol, és tudom, hogy miért teszed, értem, mi történik veled, csak annyira szeretném, ha átadhatnám neked a tapasztalataimat, hogy pont az ellenkezőjével tennéd a legjobbat saját magaddal.

Amikor kitalálok programokat vagy próbállak lelkesíteni, hogy járj el edzésre, közösségbe, iskolán kívüli csoportokat keresek neked, akkor nem nyomasztani akarlak, hanem igyekszem a saját megoldási módszeremet átnyújtani neked. Nem biztos, hogy neked is olyan sokat segítenének ezek a szociális, támogató csoportok, de megpróbálni mindenképp érdemes lenne, hátha téged is kirántana abból a mocsárból, amiben most érzed magad, mint engem 25 évvel ezelőtt. A szeretet vezérel, még ha néha úgy is tűnik, hogy én vagyok a világ legnyomulósabb anyja, aki állandóan meg akarja oldani a gyereke életét. Nem ez a helyzet pedig, csak annyit szeretnék, hogy legyenek belső eszközeid a feszültség enyhítésére és olyan emberek körülötted, akik meg tudnak támasztani, amikor úgy érzed, közeledik egy összeomlás. Azt szeretném, hogy tudd, nem vagy egyedül a depresszióban, még ha most belülről nézve kilátástalannak és magányosnak is tűnik az élet, lásd, hogy itt kint milyen sokan vagyunk, akik támogatni akarunk. Könyörgöm, csak engedd, hogy segítsünk és szeressünk, hogy együttes erővel túléljük veled a kamaszkort.

Van segítség!

Ha krízisben vagy, vagy úgy érzed, hogy fennáll a veszélye annak, hogy kárt tegyél magadban vagy másokban, azonnal hívd fel a Lelki Elsősegélyt a 116-111 vagy a 116-123 számon. A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány honlapján minden információt megtalálsz, ha segítségre van szükséged!

Exit mobile version