Kifakadt egy villamosvezető a gyerekek közlekedése miatt

nlc | 2022. Június 15.
A férfi egy FB bejegyzésében jelezte, hogy a villamosok utáni rohanás balesetveszélyes és értelmetlen.

Elkeserítő tapasztalati nyomán kéréssel fordult a minap a BKV egyik vezetője a potenciális utazóközönséghez, elsősorban azokhoz, akik gyerekeket, gyerekcsoportokat kísérnek a tömegközlekedési járműveken.

(Foto: Wikipedia)

Szalai András, az 1-es villamos vezetője, egy Facebook csoportban kifogásolta, hogy nagyon sokan kelnek át a már villogó gyalogoslámpán és futnak a villamosok után még csúcsidőben is, amikor ráadásul 3-4 percenként úgyis jön másik jármű.  Nyomatékosította, ha ilyen esetben történik valami, azért kizárólag a kísérő vonható felelősségre, márpedig a baj könnyen megesik. „Elég annyi is, hogy a gyermekek közül megbotlik egy a villamospálya egyik sínszáljában.”  Állítása szerint – bár nem derült ki, hogy pontosan hol és mikor történt a baleset – a közelmúltban volt is rá példa, hogy súlyos sérülést szenvedett egy 13 éves fiú.

A villamosvezető megemlítette azt is, hogy a biztonsági szempontokon túl, azok, akik csúcsidőben futnak a villamosok után, csak gerjesztik a késést és ezáltal a járművezetőkkel „szúrnak ki”. Amennyiben ugyanis a késés miatt lecsökken a végállomási tartózkodási idő, kollégái nem tudnak eljutni a mosdóba, mielőtt újból vissza kell ülniük a vezetőfülkébe, adott esetben több órára.

Szalai András szerint nagyban könnyítené a járművezetők és az utasok helyzetét is, ha a gyerekcsoportokat kísérő tanárok jobban felkészülnének az útra. Így ugyanis elkerülhető lenne, hogy például olyan villamosra szálljanak fel a gyerekekkel, amiről kiderül, hogy kocsiszínbe megy. Szerinte az is nagy segítség lenne, ha egy kísérő előre tudna szaladni a vezetőhöz, hogy jelezze, mi a célállomás, mert akkor tudnának „úgy játszani az idővel, hogy legyen elég kényelmesen le- és felszállni”.

Exit mobile version