Újra van víz mindenhol Solymáron, de a nehéz helyzet nem múlt el

F.C. | 2022. Július 02.
Volt, aki napok óta nem tudott fürdeni.

Szombat reggel Solymár minden részén volt és jelenleg is van víz – jelentette be Menczer Tamás, országgyűlési képviselő a településen tartott sajtótájékoztatóján. Mint mondja, a problémát a szakemberek szerint nem a vízhiány okozta, hanem a megnövekedett fogyasztás, ami miatt a “hálózat nem tudta a vizet a megfelelő ritmusban utántölteni a tározóba”.

Egyelőre van víz, de kérdés, meddig

A problémát egyrészt négy, 8 köbméteres vízszállító autóval kezelték, amelyek most is dolgoznak. Ezek közül kettőt a szolgáltató, kettőt a Magyar Honvédség biztosított. A vízszállítók – amelyek éjjel-nappal dolgoznak – egy óra alatt 32 köbméternyi vizet tudnak a tározóba vinni. Másrészt pedig “megfeszítették” a rendszert, ami azt jelenti, hogy különböző terelésekkel, irányításokkal, nyomásnöveléssel, vagyis “vízkormányzással” érték el, hogy újra legyen víz a település minden pontján.

Menczer úgy fogalmazott, hogy mivel a nehéz helyzet nem múlt el Solymáron, nem tudja azt megígérni, hogy a vízellátás folyamatos lesz a településen. “Az elsődleges célunk az, hogy krónikus vízhiány Solymáron többet ne alakuljon ki, tehát ne forduljon az elő, hogy valaki napokon keresztül nem jut vízhez, és természetesen szeretnénk a vízellátást minél folyamatosabban biztosítani” – hangsúlyozta.

 

Ez lehet a megoldás

Folynak a tárgyalások a szakemberekkel arról, hogy hogyan lehet a problémát tartósan kezelni. A rövidtávú megoldást egy 500 millió forintos beruházás (egy plusz vezeték kiépítése) jelentené; ez akár a jövő nyárig elkészülhetne. A középtávú megoldás pedig az egész térség vízhálózatának és kapacitásának a rendezése lenne, ami 16 milliárd forintba kerülne.

Ügyelni a vízfogyasztásra!

Mindenkit, aki a vízkorlátozással érintett valamelyik településen él, arra kérnek, hogy csak a legszükségesebbre használja az ivóvizet. Ezek a települések: Solymár, Üröm, Pilisborosjenő, Pilisvörösvár, Pilisszentkereszt, Budakalász, Pomáz, Szentendre, Pilisszántó, Pilisszentiván és Csobánka.

(MTI)

Kiemelt kép: illusztráció, iStock

Exit mobile version