Ötperces takarítás: tanítsd meg a gyereknek, hogy ezzel tartsa rendben a szobáját!

K.G. | 2022. Július 03.
Tanítsd meg a gyereknek, hogyan takarítsa ki a szobáját öt perc alatt, sokkal boldogabb élete lesz!

Nem kell félteni a gyerekeket a házimunkától, sőt, csupa jót teszünk nekik, ha naponta rendbe kell tenniük a szobájukat. Dr. Nancy Darling pszichológia-professzor szerint nem kell ehhez több, mint öt perc takarítás, hogy boldogabban nőjenek fel a gyerekeink. Persze nem arról van szó, hogy nagytakarítást végezzenek napi szinten, csak a káosz megszüntetését várjuk el a gyerekektől minden nap.

A szakember szerint a káosz a gyerekszobában egyáltalán nemcsak esztétikai kérdés, hanem komoly része annak, hogyan vannak a gyerekek lelkileg. Ugyanis a szétdobált holmik és porcicák növelik a stresszt, nehezítik a koncentrációt, elterelik a gyerek figyelmét és még a halogatás esélye is nő a környezetükben lévő káosztól. Hogyan lehet mégis rendet tenni a gyerekszobában és hogyan vegyük rá a gyerekeket, hogy a saját érdekükben egy nyugodtabb, vizuálisan kedvesebb teret hozzanak létre maguk körül? A pszichológus szerencsére kész takarítási technikával állt elő ennek a problémának a megoldására. Ehhez szükség lesz pár eszközre:

A technika lényege a gyorsaság, a gyerekek imádni fogják azt, hogy öt percük van és versengeni kell az idővel. Természetesen nem ebben az öt percben kell elvárni tőlük, hogy szortírozzák mind a hat tonna játékot, csupán egy gyors és hatékony rendrakásra számítsunk. A technika lépései:

1. Pásztázás

Az első lépés az, hogy a gyerek megáll az ajtóban és megnézi, milyen felületek vannak a szobájában. Például van ágy, asztal, padló és egy fiókos szekrény, aminek a tetején felhalmozott cuccra fókuszálni kell.

A gyerekek tanulhatnak a takarításból (Kép: Getty Images)

2. Alámerülés

A második lépés az, amire öt percet adunk a gyereknek, indul a stopperóra. Az öt percben:

Miután ezektől a látványosan rendetlenséget generáló holmiktól megszabadult, egy újabb pásztázás jöhet, hogy mi szúr még szemet, mi az, ami káoszt okoz és nem engedi a szobában az egybefüggő, tiszta terek kialakulását.

3. Finomítás

A finomhangolás része a káosz szempontjából, hogy miután a nagy és szembetűnő cuccok eltűntek, a kicsi holmikat is összerendezze a gyerek. A ceruzákat, tollakat be a tartóba, a rajzokat egy kupacba, minden, amit meg akar őrizni, de csak a rendetlenséget növelik, egy dobozba összerakni. Ez a finomítás két dolgot tesz a pszichológus szerint: egyrészt a rendezettség érzését adja, mert csak pár nagyobb kupac holmit látunk a sok pici helyett, másrészt pedig a felületeken több helyet hagy a szemnek, amitől nyugodtabbá válik az agy.

4. Tisztítás

Ez nem kötelező lépés, de egy gyors portörlés még jó, ha belefér az időbe, hogy ne gyűljenek azok a fránya porcicák. Ebben a szakaszban érdemes a seprűt is megragadni, hogy az apró, szétvagdosott papírok és szemmel nem is látható elgurult popcorn maradványok se maradjanak a szobában. Ennyitől már sokkal otthonosabbá válhat a gyerekszoba, nyugodtabb tanulást és alvást biztosítva.

5. Dicséret

Az utolsó, ötödik lépés már nem a gyerek feladata, hanem a szülőké. Az öt perc leteltével dicsérjük meg, milyen szép rend lett a szobájában. Nem kell ajnározni, nem kell nagy ügyet csinálni belőle a szakember szerint, csak vegyük észre, hogy valami jót tett a saját környezetéért.

Ha a gyereket rászoktatjuk a rendszeres villámtakarításra és a napi rutin részévé válik, akkor egy életre jó útravalót adhatunk ezzel a kezébe. Hozzászokik a nyugodtabb, kellemesebb terekhez, és elkezdi kezdeményezni, igényelni, hogy a környezete rendben legyen. A rendszeres rendrakás megkönnyíti a napjait, segíti abban is, hogy jó közérzete legyen és jobban tudjon koncentrálni – csupa ajándékot tartogat a gyerek számára, ha napi szinten öt perces rendrakást kell csapnia a szobájában.

Exit mobile version