Nem tudták, mire licitálnak, emberi maradványokkal tért haza egy új-zélandi család

nlc | 2022. Augusztus 20.
A hatóságok szerint két kisgyerek holteste volt a megszerzett bőröndökben.

Borzasztó meglepetésben volt része egy új-zélandi családnak a minap. Egy árverésen sikeresen licitáltak olyan holmikra, amik egy elhagyatott raktárhelyiségben feküdtek már hosszú ideje, örömük azonban nem tartott sokáig. Kiderült ugyanis, hogy cuccok közt több bőrönd is volt tele emberi maradványokkal – számolt be a vérfagyasztó esetről a BBC.

Fotó: stuff.co.nz

Az ügyben vizsgálat indult. A hatóság eddig annyi információt osztott meg a nyilvánossággal, hogy feltehetően két tíz év alatti kisgyerek maradványai is a bőröndökben voltak és a holttestek már három-négy éve ott lehettek elrejtve a raktárban. Azt is jelezték, hogy az áldozatoknak vannak élő hozzátartozói, akik egyelőre nem tudnak arról, hogy szeretteik elhunytak. A rendőrség nem vizsgálja a tárolóhelység tartalmára licitáló aucklandi család szerepét a halálesetekkel kapcsolatban.

A szomszédok elmondása szerint a ház körül rettenetes szag terjengett, mióta a család visszaért az augusztus 11-ei árverésről a megszerzett holmikkal.

A stuff.co.nz arról számolt be, hogy a család egyik tagja azt mondta újságíróknak, a rendőrség kérésére nem beszélhet a sajtó képviselőivel, annyit azonban elmondott, hogy a nyomozók felajánlották nekik a tanúvédelem lehetőségét.

Az olyan raktári liciteket, mint amilyenen a balszerencsés család is részt vett, a Raktár-háborúk című 2010-ben kezdődött amerikai dokumentum-reality tévésorozat tette népszerűvé. A sorozat egy-egy része során lejárt bérleti idejű, gazdátlanná vált raktárfülkék tartalmára licitálnak az emberek , úgy, hogy előzőleg nem nézhetik meg, mi is valójában az árverés tárgya.   

Exit mobile version