
virál


Macskája segített Józsefnek leszokni a drogokról

Egy háromgyermekes anya elárulta, hogyan spórol rengeteget a karácsonyi játékvásárláson

Véletlenül elcseréltek egy lombikbébit két éve, kegyetlen ítélet született most az ügyben

40 éve élnek egy körforgalom közepén, meglepő okkal magyarázzák

Koromfekete halat fogott egy magyar pecás, alig akart hinni a szemének

Az első találkozásuk után 48 órával máris eljegyezték egymást

Állathangokat hallott a háza alól – kiderült, egy idegen férfi lakott ott már egy ideje

Menet közben akart kiszállni a repülőből, az utastársai fékezték meg

Rémálommá változott a lottónyertes élete

Először találkozott a világ legalacsonyabb és legmagasabb nője, 152 centi köztük a különbség

Olyan erőpróbára készül a magyar Jégember, ami eddig csak buddhista szerzeteseknek sikerült

Túl nagy volt a gyerekzsivaj, bezárták a játszóteret Söréden

Egymillió forintért kelt el II. Erzsébet királynő 77 éves esküvői tortájának maradéka

Kórházi ágyán tolták be a bankba a súlyos beteg ügyfelet, az állapota ellenére sem kivételeztek vele

Fekete babát szült egy kínai nő, férje már a válást fontolgatja

94 évesen kapott rá a tetkókra egy brit dédi, eleinte még a családja előtt is titkolta

Börtöncellát alakított ki a házában egy anya, hogy megvédje magát a drogfüggő fiától

Rejtélyes szerelmes leveleket találtak az adományboltban, keresik a rokonokat

Elfeledett lottószelvénnyel lett gazdag egy nő

Már a medvehús is a csárda menüjében, óriási botrány lett belőle

Letarolta a netet egy dunaújvárosi erkély – fotó

Feleségül ment ahhoz a mozdonyvezetőhöz, akinek a vonata elé akart ugrani

3 férfival randizz egyszerre! – tanácsolja a párkapcsolati guru
