4 napos bankszünet jön csütörtöktől az egyik magyar banknál

nlc | 2022. November 28.
Az Erste Bank Hungary négy napon át, 2022. december 1. 22 óra és december 4. 24.00 óra között bankszünetet tart, mivel átalakulnak a szolgáltatásai – közölte a pénzintézet a honlapján.

Az Erste Bank már korábban közleményben jelezte, hogy december elsejével átveszi a Commerzbank Zrt. ügyfeleit, és az átvétel miatt szolgáltatásai korlátozottan lesznek elérhetőek december elején. A Commerzbank Zrt. ügyfelei november utolsó napján már néhány szolgáltatást korlátozottan érhetnek csak el, december elsején és másodikán pedig nem lesz módjuk tranzakciókat végrehajtani.

Ezt követően december 4-én éjfélig az elektronikus csatornákat sem tudják majd elérni, illetve november 30-án délután hat óra után régi vállalati kártyáikat sem lehet már használni.

A Commerzbank Zrt. ügyfeleinek új, Erste Bank Hungary-s vállalati kártyáit december 2-án délutáni aktiválják, azok ezt követően használhatóak lesznek vásárlásra és készpénzfelvételre is. A beérkező utalásokat az Erste Bank Hungary a bankszünnap idején is fogadja és jóváírja, azokat december 5-én láthatják majd az ügyfelek.

Az Erste Bank Hungary fiókjai december 2-án, pénteken zárva tartanak, és a cég bankszünnapot tart az ezt követő hétvégén is. Az Erste Bank Hungary lakossági ügyfeleinél az online szolgáltatásokat ez nem érinti jelentősebben, egyebek között a nem azonnali és a csoportos átutalásoknál, a deviza-konverziók esetében számíthatnak a megszokottnál lassabb teljesülésre.

A vállalati ügyfelek esetében a bankszünnapok idején az online csatornák sem lesznek elérhetőek, a kártyák azonban vásárlásra és készpénzfelvételre is használhatóak lesznek.

December 5-től a Commerzbank Zrt. egykori és az Erste Bank Hungary minden ügyfele korlátozások nélkül éri el az Erste Bank Hungary megszokott szolgáltatási kínálatát. A bank azt javasolja vállalati ügyfeleinek, hogy a december elejére tervezett utalásokat (így például a munkabérek kifizetését) december elsején 16.00 óráig indítsák el, hogy azok még aznap teljesüljenek.

Az Erste Bank Hungary lakossági ügyfeleit az átvétellel járó informatikai munkálatok nem érintik jelentősebben. A bankszünnap alatt elérhető szolgáltatásokról a pénzintézetek minden ügyfelet kellő időben tájékoztatnak a szokásos kommunikációs csatornákon is.

Forrás: MTI/nlc Fotó: Getty Images

Exit mobile version