Egy nőt szétszedtek a netezők, mert még mindig szoptatja az ötéves gyerekét

FEL | 2023. Január 15.
Egy kétgyermekes anyuka még mindig szoptatja az ötéves kisfiát, és megfogadta, hogy csak akkor hagyja abba, ha a gyerek is úgy akarja. Az se érdekli, hogy a neten többen bántalmazással vádolják.

A 29 éves Lauren McLeodnak 2017 augusztusában született meg az első gyermeke, Bowie, és azt remélte, hogy kétéves koráig szoptatni fogja, ahogyan saját anyukája tette vele. Bowie azonban nem mutatta az önelválasztás jeleit, így Lauren folytatta – még azután is, hogy 2020 májusában megszületett a lánya, a most kétéves Tigerlily.

A mai napig mindkét gyermekét szoptatja, – Bowie-t hetente háromszor, Tigerlily-t pedig “igény szerint”.

A netes kommentelők gyermekbántalmazással vádolták Laurent. A nő azonban úgy véli, hogy gyermekei érzik, mikor kell leválniuk, és szerinte Bowie hamarosan úgy dönt, hogy abbahagyja.

Soha nem gondoltam volna, hogy az ötéves gyermekemet szoptatni fogom, de olyan vagyok, mint bármelyik másik anya, aki a tőle telhető legjobbat teszi a gyermekeiért. Ez nem furcsa vagy szexuális, teljesen normális, és addig fogom folytatni, amíg abba nem akarják

Fotó: Getty Images

hagyni”. – mondta a nő a Metrónak.

A nagyobb gyermekek szoptatása vitás téma az anyák között, az ellenszenv a hosszan szoptatók irányában igen erős, sokan nem látják értelmét a dolognak. Dr. Gyarmati Franciska életmód-tanácsadó, a téma szakértője ebben a nagyobb cikkünkben elmondta a témával kapcsolatos véleményét.

Exit mobile version