Az anyós halálának meggyorsítását ígérte a betegápoló, majd zsarolni kezdte a megbízóját

S. Z. | 2023. Március 09.
Az ápoló úgy tett, mintha az általa adagolt titokzatos gyógyszer miatt halt volna meg az anyós, majd ezzel zsarolni kezdte a nőt.

Három év börtönre ítélte a Komlói Járásbíróság azt a betegápolóként dolgozó nőt, aki zsarolni próbálta a megbízóját azzal, hogy anyósa mielőbbi halálát akarta elérni – közölte a Pécsi Törvényszék. 

Az ápolót 2021. szeptember 21-től bízta meg egy nő – a sértett – azzal, hogy segítsen férje idős édesanyjának gondozásában. Az ápoló észrevette, hogy anyósa ápolása a sértett számára különös lelki és fizikai terhet jelent, ezért azt mondta a nőnek, hogy tud olyan gyógyszert szerezni, amely az idős, gondozásra szoruló asszony elhalálozását elősegítheti, meggyorsíthatja.

A nő hozzájárult ahhoz, hogy anyósának adagolni kezdjék az ápoló által említett – meg nem nevezett hatóanyag-tartalmú –, halált siettető készítményt. A vádlott azt állította a sértettnek, hogy a készítményt eredményesen használták külföldön, és a sértettnek megmutatott zöld színű, bűzös szagú tablettákból 2021. október 12-től kezdődően napi rendszerességgel adott egy-egy szemet. Az idős asszony 2021. október 21-én – természetes halállal – elhunyt.

Az ápoló, miután azt a látszatot keltette, hogy megmérgezték az idős asszonyt, zsarolni kezdte a nőt. Korábban titokban hangfelvételeket készített azokról a beszélgetésekről, amikor az idős asszony halálának meggyorsításáról beszéltek.

Az ápoló azzal fenyegette a nőt, hogy ha nem fizet neki 3 millió forintot, akkor az általa készített hangfelvételeket nyilvánosságra hozza, és mások is megtudják, hogy a sértett az idős asszony halálának sürgetését kérte.

A sértett nő még aznap, 2021. október 22-én feljelentést tett, majd a nyomozó hatóság a vádlottat intézkedés alá vonta.

A három éves börtönbüntetés mellett négy év közügyektől eltiltásra, valamint végleges hatályú betegápolói, illetve beteggondozói foglalkozástól eltiltásra ítélte a bíróság a nőt. Az ítélet nem jogerős.

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Getty Images)

Exit mobile version