Megkezdődött a kirúgott tanárok pere

S. Z. | 2023. Március 13.
Kisebb tüntetés volt a Fővárosi Törvényszék előtt, ahol elkezdődött két elbocsátott pedagógus pere.

Tavaly három fővárosi gimnázium nyolc pedagógusának szüntették meg rendkívüli felmentéssel a közalkalmazotti jogviszonyát december 1-jei hatállyal. Kirúgásuk után a tanárok munkaügyi pert indítottak a Belső-Pesti Tankerület ellen.

Hétfőn elkezdődött az első tárgyalás a Vörösmarty Mihály Gimnázium tanára, Törökné Pethő Erzsébet és Kapin Lilla, az Eötvös József Gimnázium tanára ügyében. A tárgyalás előtt kisebb szolidaritási tüntetés volt a Fővárosi Törvényszék épülete előtt – számolt be a 444.

A két kirúgott tanár keresetükben közalkalmazotti jogviszonyuk helyreállítását; fejenként 1 millió forint sérelmi díjat; Kapin Lilla háromszor 312 ezer forint távolléti díjat és annak késedelmi kamatait; Törökné pedig 986 ezer forint távolléti díjat és annak kamatait kérte.

A pedagógusok jogi képviselője azt mondta, hogy a pernek önmagán túlmutató jelentősége van, ezért nem kifejezetten törekednek egyezségre. Az eljáró bíró szerint ez egy munkaügyi per, vagyis politikai vitáról nem lesz szó az ügyben.

A Belső-Pesti Tankerület igazgatója nem járult hozzá, hogy képfelvétel készüljön róla és a tudósításokban leírják a nevét.

(Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd)

Exit mobile version