Gyermekhalál Polgáron: letartóztatásban marad a nevelőanya

S. Z. | 2023. Március 16.
A halált okozó testi sértéssel gyanúsított nő visszavonta a korábban tett beismerő vallomását.

Az első hírek szerint leesett a lépcsőn, és azért halt meg egy két és féléves kisfiú a Hajdú-Bihar vármegyei Polgáron, de az ügyészség szerint nevelőanyja olyan súlyosan bántalmazhatta a gyereket, hogy belehalt a sérüléseibe.

A Debreceni Járásbíróság még március 3-án döntött a nevelőanya letartóztatásáról, aki ellen gyermekbántalmazás miatt halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A Debreceni Törvényszék másodfokú tanácsa március 14-én helybenhagyta az elsőfokú bíróság végzését, így a gyanúsítottnak a büntetés-végrehajtási intézetben kell maradnia – közölte a Debreceni Törvényszék.

A törvényszék osztotta a járásbíróság azon álláspontját, hogy az eljárás jelenlegi szakaszában csak a legsúlyosabb kényszerintézkedéssel biztosíthatóak az elérni kívánt célok, ezért a gyanúsított letartóztatása szükséges és arányos döntés volt az elsőfokú bíróság részéről.

A végzésben arra is utaltak, hogy a gyanúsított korábbi beismerő vallomását visszavonta, ezért az ügyben igen részletes bizonyítás várható, továbbá a megalapozott gyanú szerinti bűncselekménynek külső szemtanúja nem volt, ez pedig a büntetőeljárás során kiterjedt tanúbizonyítást feltételez.

(Kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt)

Exit mobile version