A kongói nőket fogva tartják a kórházakban, amíg nem rendezik a számlát

FEL | 2023. Június 09.
Kongóban a mai napig rengeteg nő hal meg szülési komplikációk miatt. Sokan el se jutnak a kórházig, ha pedig sikerül felszerelt intézményben szülni, rendszerint nem tudják kifizetni a számlájukat.

Három héttel az ikrek születése után a 16 éves Annaelle túszként érezte magát: a kórház nem engedte el, amíg nem fizette ki az orvosi számlákat, de nem volt pénze. Az édesanyja takarítóként dolgozott, így próbálták előteremteni a pénzt.

Szerencséjükre megjelent egy Grace Mbongi Umek nevű nő, akivel Annaelle még sosem találkozott. Umek egyszerűen csak beállított a kongói főváros, Kinshasa Bethesda klinikájának szülészeti osztályára, és egy köteg bankjegyet nyújtott át az orvosoknak – 130 dollárt, ami 41 000 forintnak megfelelő összeg – Annaelle császármetszésének fedezetére, és még többet két másik nő szüléséért, akiket szintén arra kényszerítettek, hogy maradjanak.

Fotó: Per-Anders Pettersson/Getty Images)

A legtöbb szubszaharai afrikai országhoz hasonlóan a Kongói Demokratikus Köztársaságban sincs általános egészségügyi lefedettség, és a legtöbben nem engedhetik meg maguknak még azt a korlátozott ellátást sem, ami létezik. A szintén pénzszűkében lévő kórházak pedig kénytelenek a betegeket addig bent tartani, amíg ki nem fizetik a teljes összeget.

Néhányan hetekig maradnak az amúgy is túlterhelt intézményekben, míg a hozzátartozók a megoldásért küzdenek.

„Azt akarom, hogy ennek vége legyen” – mondta Umek, egy üzletasszony, akinek több biztonsági cégben van részvénye, és 2017-ben alapítványt hozott létre a kifizetetlen orvosi számlákkal rendelkező anyák megsegítésére.

Azt akarom, hogy a nők az országomban jó körülmények között szülhessenek, és ne legyenek túszok, mert nem tudnak fizetni.

– mondta a nő a Reutersnek.

Előrelépést jelenthet az ügyben, hogy Felix Tshisekedi elnök kormánya ratifikálja azt a törvényt, amely ingyenessé teszi az egészségügyi szolgáltatásokat a kiszolgáltatottak számára.

Megfizettethetetlen összegek

Az egészségügyi intézményben történő szüléshez szükséges minimum 40 dollár ugyan nekünk, európaiaknak semmiségnek tűnhet, de ott, ahol a Világbank szerint a lakosság több mint 60%-a napi 2,15 dollárnál kevesebből él, meredek összeg.

A Bethesda főorvosa, Emmanuel Mpumpa, akinek nővére néhány évvel ezelőtt belehalt a szülésbe, mert nem engedhette meg magának a kórházi ellátást, azt mondta, hogy a betegek bent tartása sajnálatos, de szükséges. „A számlák biztosítják az intézmény működését, fizetik a fizetéseket és az ellátást” – mondta.

Amikor Umek fizetett, a tortúra véget ért: a fiatal anyák köszönetet mondtak, takarókba burkolták csecsemőiket, és hazafelé vették az irányt a környék nyüzsgésében.

A Le Monde egyik riportjában is szerepel egy fiatal nő, aki hasonlóan járt.

 „Voltam terhesgondozáson, de ultrahangra nem jártam, mert túl drága volt” – mondta Ngasia Mubenga a lapnak. Nem tudta, hogy ikreket hordoz, amíg meg nem születtek. „Éreztem a hasamban a nagy mozgást, de nem tudtam, hogy két babám van. Meglepetés volt” – mondta.

Egy nehéz császármetszés után 700 000 kongói frankkal, azaz körülbelül 330 euróval, mintegy 121 ezer forinttal tartozik a szülészetnek. Ez több mint háromhavi fizetése a férjének, aki biztonsági őrként dolgozik. „Mindenhonnan próbáltunk pénzt kérni; megkérdeztük az unokatestvéreinket, és anyám még a bankba is elment kölcsönt kérni. De semmi sem használt” – mondta az asszony.

Nem a legjobb hely a nők számára

Kongó sosem volt jó hírű a szüléseket illetően, 2015-ben egy fotós képei járták be a világot. Paolo Patruno fotós Afrika kis falvaiban dokumentálta a szülés mostoha körülményeit. „Birth is a dream” sorozatát kongói, etióp, malawi és ugandai szülőszobákban készítette. Ezekben az országokban még ma is nagyon sok nő hal meg szülés körüli komplikációkban.

A legfrissebb becslések szerint 100 000 születésre 500-700 haláleset jut, ez az egyik legmagasabb anyai halálozási arány a világon. A nem biztonságos abortuszok nagyban hozzájárulnak ehhez a számadathoz, csakúgy, mint a sok korai, nem kívánt vagy szoros időközönként bekövetkező terhesség, a fogamzásgátlás alacsony elterjedtsége és az ellátás rossz minősége. A rossz állapotú utak és a szállítási költségek miatt a nők gyakran a legközelebbi szülészeti kórházban szülnek, néha egészségtelen, rögtönzött építményekben, ahelyett, hogy a jobban felszerelt, jól képzett személyzettel rendelkező egészségügyi központokba mennének.

Exit mobile version