Xanax- és drogfüggő lett a fiatal özvegy, akinek mélypontra került az élete

nlc | 2023. Augusztus 10.
Natalee kemény megpróbáltatásokon ment keresztül. Amikor katona férje meghalt, arra is képtelen volt, hogy gondoskodjon a fiáról. Végül eldöntötte, harcol az életéért.

Natalee és férje, John King is katonaként szolgált. 2011-ben ismerkedtek meg egy japán légitámaszponton, és a nő még abban az évben várandós lett. Gyermekük: John James King 2012-ben született, de alig volt 8 éves, amikor édesapja szolgálat közben meghalt.

„Amikor először értesítettek, még azt mondták, hogy jól van, de két órával később már egyenruhás emberek jelentek meg az ajtómban. Tudtam, hogy elvesztettem őt. A térdeim összerogytak, a földre rogytam és elhánytam magam. Ránéztem a fiamra, és pánikba estem, mert nem tudtam, hogyan lennék képes egyedül felnevelni” – emlékezett vissza a szörnyű napra Natalee, aki képtelen volt enni, inni, gondolkodni, ellátni a háztartást és gondoskodni a fiáról. A szorongására Xanaxot írtak fel, amitől hamar függővé vált. Az orvosok néhány hónappal később – érzékelve a problémát – nem írtak fel neki több receptet. Ekkor egy utcai árustól szerezte be a pirulákat, és hozzá a kristálymet nevű drogot is, amelynek szintén a rabja lett.

Natalee King és első férje, John King (fotó: Profimedia

Natalee jogosítványát ittas vezetés miatt elvették, de mivel annak hiányában is volán mögé ült, később börtönbe is került. Ekkor írta alá, hogy kisfia felügyeleti jogát az anyjára ruházza. „Anyám beszélt rá erre, mert nem hitte, hogy túlélem. A nővéremet már elveszítette a kábítószer miatt, és azt hitte, hogy én sem tudom majd letenni.”

Azt mondja, alig voltak józan pillanatai (Fotó: Profimedia)

2016-ban, férje halála után 3 évvel Natalee találkozott Justin White-tal, aki felajánlotta neki a segítségét abban, hogy legyőzze függőségeit. Natalee 6 éve nem nyúlt alkoholhoz, droghoz, vagy cigarettához. Azóta az idősebb fia feletti gyámságot is sikerült visszaszereznie, és Justinnal közösen is született egy fia 2018-ban. 

Fotó: Profimedia

„Justin nemcsak abban segített, hogy tiszta legyek, de tiszteletben tartja, hogy még ma is sokszor fáj a volt férjem halála. Engedi, hogy beszéljek róla” – ecsetelte Natalee, aki TikTok-csatornáján rendszeresen mesél az életéről.

Natalee King és Justin White és a fiúk (Fotó: Profimedia)

via

Exit mobile version