„Nem akarok azzal a tudattal élni, hogy megöltem az anyámat”

Esvé | 2024. Február 01.
13,5 millióan látták azt a videót, amiben a 22 éves Amanda azt meséli el, miért döntött úgy, hogy élete végéig gondoskodni fog a túladagolás miatt magatehetetlen anyjáról.

Noha még csak 22 éves, Amanda Lise már most egy komplett családért felel: ő gondoskodik két fiatalabb testvéréről, és a 45 éves, magatehetetlen állapotban fekvő édesanyjukról, Carolról is. A fiatal nő Tiktok-videóiból – amit egész mostanáig több mint 13 millióan néztek meg – kiderül, hogy Amanda édesanyja 2023 szeptemberében került vegetatív állapotba, azután, hogy túladagolta magát.

„Az egyik barátja talált rá öntudatlan állapotban – magyarázza tárgyilagosan Amanda, majd hozzáteszi, hiába kapott édesanyja ezután szinte azonnal segítséget, az agya addigra már túl sokáig volt oxigén nélkül, emiatt pedig súlyosan károsodott. – Az orvosok azt mondják, hogy jelenleg nem nevezhető agyhalottnak, mert egy kis mértékben még működnek az agyi funkciói” – árulja el a fiatal nő, aki maga is úgy érzi a látogatásokkor, hogy édesanyja reagál a hangjára és az érintésére is.

@xosarmiento Ive been thinking about how im going to share our story with every one & then this trend started going around so i thoight this would be a good way to start posting our journey. This is my Mama, Carol, shes 45 and she OD’d in September of 2023. Someone laced her coke with fentanyl and she was found unalive by one of her “friends”. He gave her CPR & they rushed her to the hospital. My mama now lives with an anoxic brain injury & this will be her permanent condition for the rest of her life. She had stuggled with addiction since 2017 as far as i know. No matter how much i cried and begged and kicked her out of my life she always found a way back into my heart. Her and her addiction. My name is Amandalis & i am 22 years old. I am the oldest of 3 & this is our new path God has put us on. I plan on making more videos about the trials and tribulations my husband & I will have to endure. But for now, please keep us in your prayers. This is just the tip of the iceberg of what my family has had to go through in the past year. I hope our story, our testimony can inspire someone and give them the faith they need to keep pushing forward & to never give up. Thanks for being here. 🫶🏼 Much love. #addictionawareness #icantletyougo #faith #jesussaves #keeploving #keeppushing #keeppraying #amen ♬ I’d Rather Overdose - HONESTAV

„Ha beszélsz hozzá, néha pislog és mozgatja a szemét is” – összegzi Amanda. Nem titkolja, miután kiderült, milyen súlyos az anyja állapota, az orvosok felkínálták neki annak a lehetőségét, hogy „kihúzza a dugót”, vagyis, hogy lekapcsolja édesanyját az őt jelenleg életben tartó gépekről. „Amíg azt látom, hogy reagál a környezetére, nem vagyok hajlandó elengedni őt.”

„Életem végéig hurcolni fogom ezt a döntést”

Amanda azt mondja, élete talán legnehezebb döntését hozta meg akkor, mikor úgy döntött, életben tartja Carolt.

Többek között azt is számításba vettem, hogy esetleg önállóan lélegzik majd tovább, miután megpróbáljuk lekapcsolni őt a gépekről

 – mondja a lány, aki alapos kutatómunkát végzett a témában, mielőtt meghozta volna döntését. „Azok közül, akiknek maradt némi agyi funkciója, meglepően sokan képesek rá, hogy önállóan lélegezzenek. És képzeld csak el a helyzetet: ott vagy, hogy lekapcsold őt, hogy pontot tegyél az élete végére, erre tovább lélegzik. El nem tudom képzelni, mennyire szar érzés lehet ez.”

@xosarmiento I dont really know how to do this whole TikTok thing but i tried to explain the best i can in a short amount of time. I will be posting more later on in the week to further explain & share our unfortunate journey. Thank you all so so much for all the support & prayers. I will also be praying for everyone who is battling addiction & for those who love the ones addicted bc that is a whole silent battle all on its own. Dont forget to tell your people you love them & show them the support they need. Its not easy, but we do it for those we love. Much love. 🫶🏼 Take care. #addictionawareness #faith #jesussaves #keeploving #keeppushing #keeppraying #amen ♬ original sound - amandalis

Amanda a videóban őszintén beszélt arról is, milyen anya volt Carol, mielőtt a szer rabjává vált volna.

A legjobb volt, akit csak ismertem. Vicces, törődő, gondoskodó. Csak azért, mert a függőség aztán kifordította magából, nem vagyok hajlandó megfeledkezni ezekről az évekről és a szép emlékeimről

– magyarázza. „Én nem vagyok isten. És az orvosok sem azok, hogy meghozhassuk ezt a döntést. Ha itt lett volna az ideje, az orvosok nem tudták volna őt visszahozni.”

A fiatal nő a videó végén elmondja, mielőtt meghozta a döntést, sokan adtak neki tanácsot a témában. „A legtöbben arra biztattak, hogy engedjem el őt, mert úgy lesz neki a legjobb” – ismeri el, majd folytatja:

A férjem döbbentett rá, hogy a kívülállók könnyen beszélnek. Nem nekik kell életük végéig cipelni annak a terhét, hogy megölték a szerettüket. Én mindenesetre képtelen vagyok cipelni ezt a terhet, ezért is döntöttem úgy, hogy nem ölöm meg az anyámat, és amíg él, gondoskodom majd róla. Egyszerűen képtelen lettem volna azzal a tudattal élni, hogy elvettem tőle a második esély lehetőségét.

Exit mobile version