Így él most a Házasodna a gazda álompárja, Niki és Roland

S.D.V. | 2024. Február 23.
A műsor óta egy párt alkotnak.

A Házasodna a gazda sztárpárja, Niki és Roland gazda a műsor segítségével találtak egymásra. Érdekesség, hogy más szériából például Gergő és Kíra is a mai napig együtt vannak. A kétgyermekes apuka, Roland nem gondolta, hogy sikerrel jár majd a műsor során, ám 2020-ban villámként csapott belé a szerelem. Egy közös portugáliai nyaralás után Nikivel úgy döntöttek, hogy közösen folytatják az életüket. „A műsor után a kapcsolatunkat mi úgy kezdtük, hogy azonnal összeköltöztünk. Nikoletta hozta a nagy bőröndöt, és nem is volt kérdés, hogy összeköltözünk-e” – árulta el az RTL-nek Roland. Niki abba is hagyta a fodrászmunkát, és belevetette magát a vidéki életbe.

„Nyitott volt az újdonságok iránt, érdekelte a mezőgazdaság. Először ott ült mellettem a traktorban, aztán traktort vezetett. Utána kijöttünk, burgonyát válogattunk, aztán már vetett is, szóval szépen megismerte a tevékenységeket, s talán már kicsit a magáénak is érzi ezt a munkát. Mi már lassan 4 éve vagyunk együtt” – mesélte a gazda, aki a házasság és a közös gyerek elől sem zárkózik el.

Házasodna a gazda/Roland gazda (Fotó: RTL)

Exit mobile version