Hűtlenségre csak problémás kapcsolatokban kerül sor, nem igaz? Dr. Moshe Ratson pszichoterapeuta szerint általában valóban ez a helyzet, de az a tapasztalata a páciensek történetei alapján, hogy sokan a boldog kapcsolat mellett is félrelépnek. „Azt szokták mondani a páciensek: »Csak úgy ott volt, egyszerűen és könnyen. Nem kerestem.« Vagy: »Nem tudtam uralkodni a késztetésemen, nem tudtam ellenállni neki.« Vagy: »Nem tudom, mit gondoltam, nagy hibát követtem el«” – írja a pszichológus. Mi folyik itt valójában? Hogy lehet, hogy egy szerető és hűséges partner mégis félrelép? A szakember felsorolt pár okot, ami miatt ez előfordulhat.
Kísértések
A mai világban a munka, az utazás vagy a társas helyzetek miatt több lehetőség van arra, hogy potenciális partnerekkel találkozzunk, ami növelheti a megcsalásra a lehetőségek számát. A technológiai fejlődés minden eddiginél jobban elérhetővé, olcsóbbá és könnyebbé teszi a házasságon kívüli szexet. Bármikor és bárhol hozzájuthatunk, ami felerősíti a szakember szerint az azonnali kielégülés vágyát az emberekben.
Önbecsülés hiánya
Gyakran az egészséges kapcsolatokban a viszonyok hátterében az alacsony önbecsülés, az érzelmi kontroll hiánya, az impulzivitás és az érettség hiánya áll. Akinek kevés az önbecsülése, annak semennyi szeretet sem lesz elég, még ha a párja minden áldott nap szerelmet is vall neki, egy idő után már meg sem hallja. Ez vezethet valakit odáig, hogy a párkapcsolaton kívül, más karjaiban keresse a megerősítést.
Az intimitás hiánya
Még egy általában boldog kapcsolatban is lehetnek olyan időszakok, amikor a párok érzelmileg eltávolodnak egymástól, vagy hiányzik a szexuális intimitás. Amikor a szeretetre, megértésre és a megbecsülés érzésére irányuló érzelmi szükségletek nem teljesülnek a párkapcsolatban, akkor máshol próbálják kielégíteni ezeket a szükségleteket.
Unalom
Idővel még a boldog kapcsolatok is belesüllyedhetnek a rutinokba és megszokásba. A kezdeti szakasz intenzív szenvedélye és újdonsága elhalványul. A szakember szerint gyakori, hogy ez unalomhoz vezet, és vannak, akik erre úgy reagálnak, hogy újdonságot keresve egy romantikus kalandra vetemednek.
Függőség
A hűtlenség okozhatja vagy súlyosbíthatja a szerhasználatot vagy a függőséget, de ez fordítva is előfordulhat: amikor valaki iszik vagy drogozik, az ítélőképessége romlik, és ez rossz döntésekhez vezethet.
Trauma vagy PTSD
A PTSD irracionális gondolkodásra késztethet. A feldolgozatlan múltbéli traumák vagy az intimitástól való félelem önszabotáló viselkedéshez vezethet. A viszony lehet az önszabotázs egy formája, vagy egy módja annak, hogy drámát teremtsen, vagy hogy mindenkit eltaszítson magától és elszigetelje magát. Az is lehet, hogy eltereli az ember figyelmét a személyes fájdalmáról, esetleg a szexen keresztül próbál megértést, együttérzést, vigaszt kapni az alkalmi partnertől.
Ellentmondásos vágyak
A pszichológus szerint mi mind két lábon járó ellentmondások vagyunk, többféle szükséglettel, amelyek különböző irányokba húznak minket. Az agyunk úgy fejlődött ki, hogy sok részből és rétegből áll, amelyek különböző dolgokra vágynak. Így aztán nem annyira meglepő, hogy ellentmondásban találjuk magunkat a szívünk és az elménk között, aközött, hogy kik vagyunk és milyenek akarunk lenni, az értékeink és a viselkedésünk, a rövid távú szükségleteink és a hosszú távú céljaink között, a stabilitás és az újdonságok, a házastársi elkötelezettség és a személyes szabadság között. Ez utóbbi jelentheti a hűtlenséget is.
Dr. Moshe Ratson a felsorolással nem kételyeket akar ébreszteni mindenkiben, aki jó párkapcsolatban él, hanem csak fel szeretné hívni a figyelmet arra, hogy túl kevés figyelmet fordítunk a viszonyok indítékaira és értelmére, különösen a boldog kapcsolatokban. Az árulások és a vágyak is mélyre nyúlnak. Paradox módon a megcsalás sokat taníthat nekünk a kapcsolatokról, arról, hogy mit várunk, mit akarunk, és mihez van „jogunk”. Feltárja a szerelemmel, a vágyakozással, a szexszel és az elköteleződéssel kapcsolatos személyes és társadalmi nézeteinket – olyan viselkedésmódokat, amelyek drámaian megváltoztak az elmúlt évszázadban.