A magánnyal minden ember találkozik az élete során, a krónikus magány azonban, különösen serdülőkorban, komoly következményekkel járhat. Sally Hang pszichológus és munkatársai a serdülőkori magány új modelljét tették közzé, amelyben vizsgálták a biológiai, szociális és személyiségtényezőket is.
A magány a serdülőkorban a leggyakoribb
Bár a magány bármely életkorban lecsaphat, a serdülőkor különösen érzékeny időszaknak tűnik. A kamaszok több mint 50 százaléka számol be a rendszeres magány érzéséről, szemben a kisebb gyerekek kevesebb mint 20 százalékával. De miért olyan gyakori a magány ebben a korcsoportban?
A kamaszkor az, amikor ugrásszerű testi és érzelmi fejlődés történik a gyereknél, a társas kapcsolatok a személyiségének központi elemévé válnak, és ebben az időszakban a barátok és a kortárscsoportok fokozott jelentőséget kapnak a gyerek életében. A tizenévesek figyelme kifelé fordul, érzékenyen reagálnak a körülöttük zajló társadalmi dinamikára, és gyakran összehasonlítják saját társadalmi helyzetüket a kortársakkal. Amikor pedig úgy érzik, hogy nem fogadják el őket, vagy nem tudnak úgy kapcsolódni a társaikhoz, mint mások, akkor mély magányt élhetnek át.
A világjárvány magánya
A szakemberek szerint a COVID-19 világjárvány rávilágított, hogy sokkal komolyabban kell foglalkozni a kamaszok magányérzésével. Az új tanulmányban Hang és munkatársai azt írják, hogy a járvány miatti intézkedések pszichológiai következményei közé tartozik az is, hogy a fiatalok között megnőtt a magányosság, az értelmetlenség érzése, és még az öngyilkossági gondolatok is gyakoribbá váltak.
A stressz és bizonytalanság megágyazott a hangulatzavaroknak a serdülők körében.
Hang vizsgálatának egyik újszerű megközelítése a serdülőkori magány biológiai hátterének feltárása, különösen a stressz szerepének vizsgálata. Kamaszkorban fokozott stresszt okoz a pubertással járó biológiai változás és a társadalmi nyomás együtt – ez pedig jelentős szerepet játszik abban, hogy visszahúzódó lesz a gyerek. Amikor a serdülők stresszel szembesülnek, szervezetük nagyobb mennyiségű stresszhormont, kortizolt és adrenalint szabadít fel, ami hatással van a viselkedésükre, például harciasabbak lesznek, vagy épp ellenkezőleg, távolságtartóvá válnak, amivel csak még inkább elszigetelik magukat a környezettől. Mindez súlyosabbá teheti a magányérzetüket.
Képünk illusztráció (Forrás: Getty Images)
Személyiségjegyek és társas kapcsolatok
A serdülőkori magányosság kiváltó okai között Hang és munkatársai azt is megállapították, hogy bizonyos személyiségjegyek hajlamosabbá tehetik a gyereket a magány, a barátságtalanság és az elhagyatottság megtapasztalására. A hangsúlyosan introvertált kamaszok lényegesen nehezebben kezdeményeznek társas interakciókat, míg a szorongásra hajlamos serdülők sokkal érzékenyebbek az elutasításra és a szociális sérelmekre, ami mindkét személyiségtípus esetében növeli a visszahúzódás és a magány esélyeit.
A társas kapcsolatok minősége is óriási hatással van arra, mennyire érzik magukat magányosnak a kamaszok, legyen szó a szülőkhöz, testvérekhez vagy barátokhoz fűződő kapcsolatról.
Azok a serdülők, akik a kortársak elutasítását vagy zaklatást tapasztalnak, különösen veszélyeztetettek az élethosszig tartó magány szempontjából. Ezek a negatív szociális tapasztalatok hosszú távú hatásokkal járhatnak, tovább erősítve a magányosság, és az „engem nem lehet szeretni, nem kellek senkinek” érzését.
Mit tehet a környezet?
Mivel a magány hosszú távon káros lehet a kamaszok mentális egészségére, ezért a tanulmány szerzői arra hívják fel a figyelmet, hogy a szülőként igyekezzünk felderíteni a gyerekek magányának okait, ha látjuk, hogy egyedül érzi magát. Ha kiderül, hogy a stresszre adott reakció miatt magányosodik el épp a kamasz, akkor relaxációs, meditációs tanfolyamra vihetjük, hogy könnyebben tudja kezelni a stresszt. Egy másik megközelítés a serdülők társas kapcsolatainak minőségének javítása. Segíthetünk a kamasznak olyan programokat keresni, amelyben pozitív kortárs kapcsolatokat tud kialakítani, lehetőleg olyan környezetben, amely támogatja az asszertivitást.
Fontos figyelembe venni a felnőtt kapcsolatok szerepét is a magány leküzdésében. Azok a serdülők, akik úgy érzik, támogató kapcsolatban állnak szüleikkel, nagyszüleikkel, tanáraikkal, edzőikkel, vagy akár az iskolai pszichológussal, kisebb valószínűséggel tapasztalnak magányt, úgyhogy sok múlik rajtunk, felnőtteken, hogyan közelítünk a kamaszok felé. Az elfogadás rengeteget számíthat a fejlődésükben, és abban, hogy ne legyenek magányosak hosszú távon.
