Felesége kitálalt a botrányok után: ilyen ember valójában Shane Tusup

F. B. | 2024. Október 03.
Felesége szerint a férjét a múltban ért vádaskodások szerint támadják ennyien manapság. Most azonban pontot tett a pletykák végére.

Az utóbbi időben rengeteg pletyka kapott szárnyra Shane Tusup személyiségéről és viselkedéséről, legutóbb például a Sztárboxban adott reakcióit kritizálták, mondván, az edző igencsak kiborult és őrjöngött a veresége után. A sok negatív megjegyzést már felesége sem tudta szó nélkül hagyni, kifejtette, hogy férjét igazságtalanul bántja a nagyközönség, amely véleménye szerint a múltbeli pletykákra vezethető vissza.

A feleség, Nagy Viktória Zoé elsőként a Sztárboxról beszélt, kifejtette, hogy Shane sosem adta volna a nevét az egészhez, ha tudja, hogy zajlanak a ringben a meccsek: 

Ha Shane tudta volna a ‘játékszabályokat’, azaz hogy ez egy lökdösődőverseny, nem adta volna a nevét ehhez. Ő tiszta bokszmeccsre készült – mondta gyermeke édesanyja, majd folytatta:

Ám a ringben látott minden szabálytalanság ellenére is természetes volt számára, hogy kezet fog az ellenfelével és annak edzőivel. A helyszínről sem viharzott el. Percekig ott állt, interjúra várva, majd miután senki sem érkezett hozzá, velem és a stábjával távozott. Hangos szó viszont valóban volt, nem hazudnak, akik dühöngést hallottak. Csakhogy az nem Shane volt, hanem a korábbi edzője, László, akit időközben leváltottunk. Amikor ugyanis Shane kivonult a meccs után, az edző borzalmasan bántó dolgokat kiabált neki, és olyat tett, amiben Shane emberi méltósága sérült – zárta le a bokszmeccs témáját. 

Igazságtalanul bántják 

A feleség szerint a múltbéli vádaknak köszönhetően alakulhatott ki Shane körül ez a légkör. Bár az edző tavaly nyilatkozatot adott ki, amelyben cáfolta a vádakat, miszerint bántalmazta a volt feleségét, Hosszú Katinkát, illetve az egykori menyasszonyával, Szabó Zsófival is durván bánt, mégsem ment ki valahogy a köztudatból ez a sok negatív gondolat.

Azt gondolom, sem egy válás, sem egy szakítás nem lehet indok arra, hogy valakit ilyen rágalmakkal bélyegezzenek meg bizonyíték nélkül, csak azért, mert hangosabban fejezi ki az örömét és a bánatát az átlagosnál. El sem tudom hinni, hogy ezeket a pletykákat bárki is komolyan tudja venni – mondta.

Ő olyasvalaki, aki rendelkezik a számomra legfontosabb emberi értékekkel, amelyek közül kiemelném a másik tiszteletét. A kapcsolatunk kölcsönösen erre épül.Számomra ő az otthon, a megnyugvás, a szerelem, a legjobb barát. Ő a legjobb ember, akit ismerek. Ha nem így lenne, nem tudtam volna családot alapítani vele

– szögezte le Nagy Viktória Zoé a Story-nak.

Exit mobile version