Verte és futtatta a nő kislányát egy üllői pár

Vad Rózsa | 2024. Október 03.
A kislánynak az udvaron kellett futnia büntetésből, rendszeresen meg is alázták a gyermekbántalmazás elkövetői.

A Monori Járási Ügyészség egy nő és a férje ellen emelt vádat, miután rendszeres jelleggel bántalmaztak egy kislányt Üllőn – közölte az Ügyészség. A gyerek a nő korábbi kapcsolatából született, az új férj viszont ellenséges és erőszakos volt vele. Az nő is igazodott férjéhez a gyermekbántalmazás elkövetése során, mert nem akarta, hogy az megharagudjon rá. Mindez súlyos érzelmi és testi bántalmazásig fajult.

Az idén tíz éves kislány mindössze öt éves volt,

amikor anyja feleségül ment új párjához. Az  viszont a kezdetektől fogva ellenszenvvel viszonyult a gyerekhez. 2020-ban született közös gyermekükkel mindig jól bántak, az ekkor 6 éves lánykával egyáltalán nem. Az addig velük élő nagymama ekkor költözött el, innentől súlyosan bántalmazták a kislányt. A kislány a pár szerint túlsúlyos volt, ezért a hűtőt is elzárták előle. A valójában normális testalkatú lányt a házból kizárva az udvaron is futtatták. Volt, hogy udvart takaríttattak vele, megalázásán szórakoztak.

A nő egyszer azért verte meg a saját lányát

egy fakanállal, mert más gyerekekkel játszott, az ütések nyomot hagytak a gyermek combjain. A bántalmazás nyomait észrevette a gyámügy, a lányt kiemelték a családból. A pár kegyetlen bánásmódja, fizikai és érzelmi bántalmazása a kislányt traumatizálta, érzelmi, pszichés fejlődését súlyosan veszélyeztette. A gyerek ez után nevelőszülőkhöz került.

A nő és férje ellen kiskorú veszélyeztetésének bűntette,

az anya ellen pedig védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Monori Járási Ügyészség.

Exit mobile version