A végtelen szeretet mellett a szülői lét része az is, hogy a gyerekek olykor olyanokat tesznek és mondanak, hogy mélyen megbántják az érzéseinket – természetesen nem direkt. A gyerekek a saját szüleikkel szemben is tudnak kivételezni, ismerjük mind az apás és anyás korszakokat, amikor matricaként tapadnak az egyik szülőre, de a másiktól frászt kapnak.
Ilyenkor az elutasított szülő persze szomorkodik, de az a tudat mindenképp vigasztaló, hogy nemsokára fordul a kocka, és te leszel a kedvenc szülő, míg a párod kerül a kispadra. (Mindezek alól kivétel a kamaszkor, amikor mindkét szülő kiesik a pikszisből, de ne szaladjunk ennyire előre.) De mi történik akkor, ha a gyerek teljesen mást részesít előnyben, például a dadust a bölcsiben, vagy egy másik gondozót, mondjuk egy bébiszittert?
Mi ez a kivételezés?
Bár fájhat, ha látod, hogy a gyereked izgatottan rohan a dadus felé, vagy azt vágja a fejedhez, hogy mennyivel jobban szereti az óvónőt, mint téged, egy pszichológus szerint ha ez történik, az valószínűleg azt jelenti, hogy valójában remekül neveled a gyerekeket.
Szülőként rengeteg kisebb-nagyobb feladattal zsonglőrködsz nap mint nap, és az a felelősség, hogy mindent menedzselsz, mind az idődből, mind az energiádból sokat követel. Azok a gondozók, akik nem szülői szerepben vannak a gyerek életében, mint a dadusok, óvónők, tanítók, „sok koncentrált és irányított figyelmet és megerősítést adnak a gyereknek – mondta el Dr. Alexandra Stratyner New York-i pszichológus a Scary Mommy-nak.
– Ha egy gondozó rendszeresen jelen van, amikor a szülő a napi élethez szükséges feladatokkal foglalkozik, akkor ebben a külső személyben megbízik a gyerek, ami normális a fejlődésében.
A gyerekek természetes módon vonzódnak az új kötődésekhez, ezek a gyermek szociális fejlődésének jelei.
Teljesen természetes, ha a gyerek pozitívan értékeli azt, ha valaki kizárólag a gondozására koncentrál, sajnos azonban nem lehet megmondani, meddig tart a kivételezése. Stratyner szerint a nem szülői gondozóhoz való ragaszkodás bármely életkorban vagy fejlődési szakaszban felbukkanhat: „Lehet átmeneti vagy évekig tartó, mivel a gyermek szociális és érzelmi szükségletei ingadoznak.”
A jó, a rossz és a fájdalmas
Bár érthetően fájdalmas, Stratyner emlékeztet arra, hogy „ez nem rossz dolog, és a szülőknek meg tudni kell kezelni magukban a féltékenység érzését, amíg a gondozó biztonságot nyújt a gyerek életében. A kivételezés egyrészt jelzi, hogy a gyermek képes kötődést kialakítani, másrészt egy olyan támogató embert is jelent a gyereknek, akikből mindig jó, ha több van körülötte.
A többi gondozó olyan egyedi perspektívákat kínálhat, amelyek pozitívan befolyásolhatják a gyermeket – teszi hozzá a szakember. – Például megtaníthatják egy olyan hobbira, amely iránt egyébként nem érdeklődött volna.
A tartalmas kötődések számának nincs határa, és ezek mind különböző és egymást kiegészítő módon gazdagíthatják a gyerek életét.
Reálisan nézve nem a legegészségesebb dolog, ha a gyermeked kizárólag hozzád kötődik, még akkor sem, ha ez néha fájdalmas tud lenni.
A szakember azt javasolja, hogy semmiképpen se beszéljük le a gyereket arról, hogy ragaszkodjon másokhoz, inkább arra koncentráljunk, hogy a saját kapcsolatunkat építsük vele. A rendszeres, minőségi időtöltés – mint az esti meseolvasás vagy a családi hagyományok – erősíti a szülő és gyerek között a kötődést, ami nem lesz attól kevesebb, hogy most épp a dadusért rajong a gyermek.