Hamarosan, egészen pontosan 2 hónap múlva életet ad első gyermekének Csézy. A 45 éves boldog kismama úgy fogalmazott december elején, hogy ez lesz az utolsó, kettesben töltötte karácsonyuk a férjével. A boldog énekesnő idén nyáron így jelentette be, hogy édesanya lesz: “A Jó Isten nem feledkezett meg rólunk! Egy testben két szív dobog, Édesanya leszek!” Csézy egy percig sem titkolta, hogy lombikprogramnak köszönhetően esett teherbe, őszintén beszélt harcáról
A Mezőkövesden született Csézynek, vagyis Csézi Erzsébetnek, vérében van a zene iránti szeretet, hiszen édesanyja is énektanárként dolgozott. Az énekesnő Miskolcon végezte el a zeneművészeti főiskolát is, az operatanszakon. 2008-ban a Szívverés című dalával megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivál Magyar Televízió által rendezett hazai döntőjét, sajnos a nemzetközi döntőbe nem sikerült bejutnia.
Csézy kamaszként és boldog feleségként!
A kamasz Csézy (Fotó: x Archívum Nők Lapja)
Csézy a 2000-es évek elején. (fotó: Archívum Nők Lapja)
Csézy a 2000-es évek elején. (fotó: Archívum Nők Lapja)
Csézy 2007-ben. (Fotó: Nagy Zoltán)
Csézy 2008-ban. (Fotó: Rozmanitz Gábor)
Csézy 2013-ban (Fotó: Schumy Csaba)
Csézy 2021-ben (Fotó: Schumy Csaba)
Csézy és férje Szabó László 2023-ban. (Fotó: Olajos Piroska)
Csézy és 18 évvel idősebb, rákkutató párja 2014 óta élnek boldog házasságban. Az énekesnő rajong a férjéért, és azt mondja, még mindig meg tudja lepni. „Szerintem egy jó kapcsolatban nagyon fontos, hogy az ember biztassa a másikat, és ott legyen mellette minden fontos dolognál, ez lehet egy interjú, egy fellépés, neki egy előadás. Egyébként, tényleg, az ember félve mondja ki néha, de tényleg jól vagyunk, és ez nagyon fontos” – mondta 2022-ben.