A film szerint Jean Purdy endometriózisban szenvedett, ami megakadályozta, hogy teherbe essen, és ez vezette arra az útra, hogy az életét annak szentelje, hogy a meddő nőkön segítsen. Azt nem tudni biztosan, hogy a valóságban Purdy tényleg a saját egészsége miatt döntött-e az IVF-kutatás mellett (in vitro fertilizáció: IVF – szervezeten kívüli megtermékenyítés), de kétségtelenül kulcsfontosságú szerepet játszott abban, hogy az IVF lehetővé vált – és köztudottan elkötelezett volt a betegei iránt, ahogy azt Joy-ban is láthatjuk.
Magyarországon az IVF
2017-2021 között így alakult az asszisztált reprodukciós ellátások száma és azok eredményessége:
- 2017-ben: 7 473 beültetésből 1 470 gyermek,
- 2018-ban: 9 005 beültetésből 1726 gyermek,
- 2019-ben: 10 170 beültetésből 1 948 gyermek,
- 2020-ban: 9 573 beültetésből 1 719 gyermek,
- 2021-ben: 12 237 beültetésből 2035 gyermek született élve.
Jean Purdy szerepe az IVF-ben
Ahogy Prof Sir Robert Edwards és Patrick Steptoe az IVF atyjaként ismert, Purdy volt a lombikbébiprogram anyja. Purdy a való életben is felelős volt a laboratóriumi munkáért, steril technikákért, fertőzésellenőrzésért, és a folyadék előállításáért, amely a spermiumot és a petesejtet tárolja, hogy életben tartsa őket.
Purdy emellett aprólékos jegyzeteket készített minden egyes eset részleteiről, ami lehetővé tette férfi kollégái számára, hogy elvégezhessék a munkájukat. Steptoe és Edwards a tudományt és a víziót képviselte, „de Purdy volt az, aki elkötelezett gyakorlati szakértelemmel rendelkezett ahhoz, hogy mindez a laboratóriumban megvalósuljon” – mondta el a Times magazinnak Kay Elder, a Bourn Hall termékenységi klinika kutatója, aki 2015-ben Martin H. Johnsonnal, a reprodukciós tudományok professzorával együtt elemezte Purdy laboratóriumi jegyzetfüzeteit.
Jean Purdy és Robert Edwards a laborban (Fotó: Central Press/Hulton Archive/Getty Images)
Barry Bavister, aki a hörcsögökkel végzett mesterséges megtermékenyítési kísérletei miatt szerepel a filmben is, ismerte Purdy-t, és úgy írja le az ápolónőt, mint egyenrangú partnert Steptoe és Edwards mellett – szerinte a kudarcok ellenére is motiválta a férfi munkatársakat, hogy kitartsanak a kutatásuk mellett. Emlékszik, hogy egy nap megkérdezte Purdy-t, miért szenteli az életét az IVF fejlesztésének, még akkor is, amikor a kutatás nem ment jól:
Erre ő azt mondta: »Csak a babákra akarok vigyázni«.
Bavister hozzátette: „Edwards egy ponton már kész volt feladni. El tudta végezni az IVF-et, tudott embriókat készíteni, de 1978 előtt soha nem sikerült a beültetés… Jean Purdy volt az, aki azt mondta: »Nem adjuk fel. Ez működni fog.« És talán az ő elhivatottsága volt az, aminek Louise Brown születése lett az eredménye”.
Az első lombikbébi
Louise Joy Brown, az első lombikbébi 1978. július 25-én született császármetszéssel, egy szigorúan ellenőrzött terhesség után, amelynek során Purdy, Edwards és Steptoe minden szükséges vizsgálatot elvégeztek, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy minden úgy fejlődik, ahogyan kell. Az anya, Lesley Brown magas vérnyomását leszámítva minden viszonylag simán ment a terhesség alatt, ahogyan azt Edwards és Steptoe az A Matter of Life : The Story of a Medical Breakthrough című könyvben leírták. A második IVF-baba, Alastair MacDonald hat hónappal Louise Brown után született, bizonyítva, hogy az IVF sikeresen megismételhető.
Annak ellenére, hogy az IVF két esetben is sikeres volt, az NHS (Országos Egészségügyi Szolgálat: National Health Service) nem volt hajlandó a támogatott egészségügyi szolgáltatások közé felvenni az eljárást, ezért egy Cambridge-hez közeli magánklinikát igyekeztek összehozni, ahol együtt tudtak hárman dolgozni. Jean végül talált egy eladó jakobinus kastélyt – ez lett a világ első IVF-klinikája, a Bourn Hall, ahol Purdy 1980-ban technikai igazgatóként segített beindítani a lombikbébiprogramot.
Louise Brown édesanyjával Lesley-vel, édesapjával Johnnal és nővérével Natalie-val (Fotó: Profimedia/SWNS)
Tragikus módon Purdy nem élte meg a munkája elismerését, 1985. március 16-án, mindössze 39 évesen, rosszindulatú melanómában halt meg. A rákkal folytatott küzdelme alatt a kérésére a Bourn Hall berendezett egy szobát, ahol a betegség ellenére is a csapat tagja maradhatott, és pácienseket fogadhatott – és halála napjáig dolgozott.
Pályafutása során 370 gyermek, és mára már több mint 12 millió baba fogant meg IVF segítségével. Purdy halála után három évvel Steptoe is elhunyt, így mire 2010-ben az IVF-et Nobel-díjjal ismerték el, Edwards volt az egyetlen, aki átvehette a díjat.
Edwards erőfeszítései ellenére Purdy neve lemaradt az emléktábláról, amit a Kershaw’s Cottage kórházban állítottak Steptoe és Edwards tiszteletére. A filmben felolvasott levél, amelyben Robert azért kampányol, hogy Jean neve felkerüljön, tényleg létezik, ez áll benne: „Nagyon fontosnak tartom, hogy szerepeljenek azok az emberek nevei, akik segítettek Louise Brown fogantatásában. Különösen Jean Purdyvel kapcsolatban érzem ezt, aki 10 évig utazott velem Oldhambe, és ugyanannyit tett hozzá a projekthez, mint én. Sőt, Patrick Steptoe-val és velem egyenrangú közreműködőnek tekintem.”
Magának való ember
A Joy azt is hitelesen mutatja be Bavister szerint, ahogy Purdy a betegekkel dolgozott. Bár Purdy nem adott a betegeknek hormoninjekciókat, de vizeletmintákat kellett gyűjtenie tőlük, és nagyon emberségesen állt a páciensekhez. Edwards 1980-ban úgy jellemezte Purdy-t egyik írásában, hogy „különösen jól bánik a betegekkel”. A laboratóriumi jegyzetfüzetek elemzése szerint az egyik beteg, Grace MacDonald úgy jellemezte Purdy-t, mint akinek hihetetlen képessége volt minden beteget megnyugtatni. A Joy-ban a betegek megnyílnak Purdy előtt, és intim részleteket osztanak meg vele az életükről – ez a valóságban is így történt.
Bár Purdy jobban érezte magát a színfalak mögött, Edwards és Steptoe neki adta írásban a főszerepet. A Human Fertility című folyóiratban megjelent 2017-es Purdy-életrajz szerint Purdy 26 tudományos publikáció társszerzőjeként büszkélkedhet.
Bill Nighy mint Patrick Steptoe, Thomasin McKenzie mint Jean Purdy és James Norton Robert Edwards szerepében a Joy-ban (Fotó: Netflix)
A filmben Jean Purdy annyira ambiciózus a laboratóriumban, hogy úgy érzi, nincs ideje másra, mint egy baráti kapcsolatra. A való életben a volt kollégák úgy emlékeznek rá, mint aki teljes mértékben a munkájára koncentrált, és nem úgy, mint aki a munkahelyén beszélt volna arról, hogy kivel randizik vagy milyen magánéleti problémái vannak. A fennmaradt jegyzetekből kiderül, hogy Purdy hívő keresztény volt, akinek hobbijai közé tartozott a klasszikus zenei lemezek hallgatása és a hegedülés.
A film úgy mutatja be az endometriózist, mint ami a fő motiváció volt Purdy elkötelezettsége mögött arra, hogy segítsen az ilyen betegségben szenvedő nőknek anyává válni.
Nem tudni, hogy Purdy valóban endometriózisban szenvedett-e, azt a vizsgálatot, amelyet Steptoe végez Purdyn a filmben, hogy felmérje endometriózisának súlyosságát, valószínűleg a való életben nem végezték volna el az 1970-es években Fiona Kisby Littleton, a londoni UCL Institute of Education tudományos főmunkatársa szerint, mert akkoriban a diagnosztizáláshoz szükséges ultrahangos és laporoszkópiás eszközöket még nem használták rutinszerűen.
A Joy, az élet csodája már látható a Netflix kínálatában.
