Kockázatos a túl sok hormon menopauza idején

nlc | 2011. Május 16.
A változókor kellemetlen tüneteinek csökkentésében óriási feladat hárul a nőgyógyászokra, akiknek azonban csakis gondos mérlegelés után szabad felírni a szükséges terápiát.
A menopauza tünetei csökkenthetők

A hormontartalom döntő kérdés

Az amerikai nőgyógyászok még mindig túl gyakran írnak fel a nőknek magas hormontartalmú terápiákat a menopauza idején. Holott egyre közismertebb, hogy alacsonyabb dózis ugyanolyan hatékony lehet, és kevesebb veszélyt rejt magában – ez derül ki a Stanford Egyetem cikkéből.

Már 2002-ben világossá vált, hogy túl magas hormontartalmú szerek összefüggésbe hozhatók a mellrák és a szív- és érrendszeri betegségek kockázatának növekedésével. Ez meglepő hír volt a szakembereknek, akik korábban úgy gondolták, a hormonterápiának éppen védő szerepe van a szív- és érrendszeri betegségekkel szemben. Ugyanakkor 2009-ben a megkérdezett amerikai nőgyógyászok többsége nem volt tisztában azzal, hogy a korszerű, alacsony hormontartalmú szerek ugyanolyan hatásfokkal, ám jóval kevesebb mellékhatással érnek el eredményt. A Stanfordi Egyetem tanulmányának készítői csalódásuknak adtak hangot, hiszen 2001 és 2009 közt csupán alig mérhető emelkedést észleltek az alacsony dózisú szerek használatában, miközben az USA-ban évente 6 millió nőt kezelnek ösztrogén- és progeszteronhormonnal.

Miért van szükség hormonra?

A menopauza egy folyamat, amely során a petefészkek működése fokozatos leáll, a női ciklus szabálytalanná válik, a hormonértékek széles határok közt ingadoznak, majd az ösztrogénhormon termelődése be is fejeződik. Ennek a korszaknak számos kellemetlen velejárója lehet, mint például a hőhullámok, az éjszakai izzadás, az alvás- és hangulatzavarok, a vizelettartási nehézségek, a vaginális diszkomfort, szárazság, illetve a súlygyarapodás.

Mivel a változókori tünetek jó része az ösztrogénhormon hiányának köszönhető, súlyos kellemetlenségek esetén mindenképpen érdemes elgondolkozni ennek és más hormonok pótlásáról. A döntés megszületése előtt a páciensnek mindenképpen szükséges részt vennie egy szakorvosi vizsgálaton, EKG-n, vérvételen, testsúly- és csontsűrűség-mérésen, ultrahang-vizsgálaton, illetve ha indokolt, más vizsgálatokon is. A hosszú távú egészségét és a kellő információkat figyelembe véve, az érintettnek és a szakorvosnak együtt kell meghoznia a döntést, amelynek fő törekvése a legkisebb, még hatékony adag előírása.  
– A szükséges hormonpótlást feltétlenül egyénre szabva kell elrendelni, és rendszeres orvosi kontroll mellett lehet biztonságosan alkalmazni – javasolja dr. Demjén László, nőgyógyász.

Az életmód javíthat a helyzeten

Hacsak nem túl komolyak a tünetek, néhány életmódbeli váltás megkönnyítheti a mindennapokat. Ilyen a rendszeres mozgás, a stressz levezetése relaxációval, meditációval, jógával vagy más módszerrel. Hasznos lehet a hűvös, kiszellőztetett hálószoba, a koffein mérséklése, a medenceizmok megerősítése, a megnövelt kalcium-, és ha szükséges, D-vitamin-bevitel. A szexuális problémák orvoslása végett mindenképpen érdemes nőgyógyászhoz fordulni.  

 

Forrás: www.oxygenmedical.hu

Exit mobile version