| Zárt osztályra juttatta felesége, pedig semmi baja nem volt |
„Napok óta tipródok magamban édesanyám állapota, illetve az elmúlt pár napban folytatott kezelése miatt. Ő 76 éves, parkinsonos beteg, aki középsúlyos demenciában szenvedett – eddig. Április elején szükséges volt a gyógyszerezésének módosítása, mivel mozgása pár nap leforgása alatt jelentősen romlott. Addig, igaz, nehezen, de ki tudott mozdulni a lakásból. Sajnos ez jelentősen megváltoztatta a viselkedését és egy esti elkóborlás után bekerült a fehérvári női pszichiátria zárt osztályára. Ez 2011. április 19-én éjjel történt” – így kezdődik Szilassy Erika, Aranka lányának segélykérő levele.
„A második naptól járás-, illetve egyre inkább mozgásképtelen lett. Az eltelt két hétben egyetlen alkalommal sikerült úgy meglátogatnom anyámat, hogy nem volt lekötözve. Illetve akkor is le volt, de akkor »csak« a derekán. Ezt én nem is lekötözésnek, mint inkább gúzsba kötésnek hívom, ami számomra döbbenetes. Ma már az állatnak is inkább hámot tesznek fel, ha szükség van rá, mert a póráz embertelen. Hát ez annál rosszabb” – mondja Erika, aki azt tapasztalta, hogy édesanyja naponta több órát töltött egy műanyag székre kötözve úgy, hogy az alkalmazott lepedőt a nyakán átvetve – ezzel a fejét a hasára leszorítva – hátul a székhez kötözték egy jó nagy csomóval a derekánál, nehogy véletlen hátra tudjon dőlni.
„A fejét így felemelni képtelen, és az egyébként is rossz agyi keringés még inkább korlátozva van. Ismétlem: ebben a pozícióban a fejét felemelni nem tudja, gyakorlatilag 90 fokos szöget zár be a nyaka és a gerince. Nem tudom, pontosan mennyi időt töltött naponta ebben a testhelyzetben, de többórás időszakokról van szó. Délelőtt, délután mindig így találom. Igazából számomra lassan inkább úgy merült fel a kérdés, hogy mennyi volt az az idő, amit NEM ebben a pozitúrában kellett eltöltenie” – meséli a nő, aki többször is reklamált ugyan, de a személyzet mindig ugyanazt a választ adta: erre azért van szükség, mert nem volt hajlandó elfogyasztani az ételt (kiköpte), és hadakozott az ápolóval, illetve, hogy ne menjen el, mert elesik.
„Másnap anyukám csak derékon volt kikötve és állapotához képest jó kondícióban fogadott. Egyenesen ült, fejét felemelte, forgatta. Viszonylag jól tudtam vele kommunikálni, és megpróbált felállni, ami persze nem sikerült neki önállóan, de megtettünk pár lépést. De a következő nap ismét a gúzsba kötött kép fogadott, anyu egyáltalán nem tudott sem magáról, sem a környezetéről. Időközben sikerült a kezelőorvosával beszélnem, és kértem, ismételjenek neki labort, illetve hogy szeretném, ha gyógytornász megnézné, illetve ismét jeleztem a véleményem a lekötés módszerével kapcsolatban. Aztán a kezelőorvos éppen a látogatásomkor keresett telefonon, és jelezte, hogy anyut átteszik a nyílt osztályra, mivel nincs elég helyük. Sajnos ott sokkal rosszabb lesz neki, de nem tud mit tenni. Illetve jelezte, hogy anyu éjjel leesett az ágyáról, ezért piros a homloka és be van dagadva a könyöke, de volt a traumán, és ott nem találtak semmi elváltozást… Bevallom, magamban megkönnyebbültem, illetve megemlítettem, hogy a homloka már több napja piros. Mint utóbb kiderült, én még egy másik »foltról« beszéltem. Szóval most kettő van. Jelenleg itt tartunk” – zárul az asszony levele.
Szerinte nemhogy az európai, de még a balkáni szintet sem érik el az itt uralkodó állapotok. Most leginkább arra próbál kétségbeesve magyarázatot találni, hogyan is került édesanyja néhány hét leforgása alatt annyira rossz állapotba, hogy gyakorlatilag kommunikálni sem lehet vele. Enni, inni önállóan képtelen, felkelni sem igen tud az ágyából. Erika ugyan azt gondolta, számára már semmi meglepő nem történhet, aztán mégis megdöbbent, amikor egy egyszerű postai meghatalmazást akart kérni: édesanyja kezelőorvosa ugyanis, ismerve az asszony pillanatnyi pszichés és lelki állapotát, nem írta alá a meghatalmazást, vagyis Arankát alkalmasnak gondolja arra, hogy átvegye például a most kiutalt tb-kártyáját…
Minden előírás szerint történik
Az érintett kórház osztályvezető főorvosa szerint viszont minden az előírások és a szakmai szabályok betartása mellett történt. A vezető, aki kérte, hogy a kórháza nevét ne hozzuk rossz hírbe, hiszen ez a gyakorlat szerinte ma szinte minden pszichiátrián megszokott, dokumentációk egész sorával érkezett, hogy bizonyítsa: minden a rendeletek szerint zajlott.
„Megértem, hogy egy hozzátartozónak szörnyű látni, megélni, hogy szerette ilyen állapotba kerül, de először is a nénit az ő kérésükre hoztuk be, s már akkor igen rossz állapotban volt. A második napon megtámadta az ápolót, s akkor rögzíteni kellett, ön- és közveszélyes volt. A kollégák pedig azért választották a megfékezésének, illetve az lekötözésének ezt a módját, mert nem volt más választásuk. Idős betegeknél ugyanis a gyógyszer rizikós, az pedig, hogy az ágyba kötözzék le, komoly szövődményekkel, újabb kockázatokkal járt volna. Így tudták egyedül biztosítani, hogy a keringésében ne okozzon a fekvés akár életveszélyes zavart” – meséli az osztályvezető, aki szerint a néni állapotának romlása biztosan nem a kórházi kezelés következménye, az ilyen betegek esetében ugyanis teljesen kiszámíthatatlanok a folyamatok.
Az azonban biztos: a beteget akár haza is vihetnék, csakhogy a 24 órás felügyeletet otthon is biztosítani kell, anélkül nincs ugyanis biztonságban. A pszichiáter egyébként azt fájlalja a legjobban, hogy a hozzátartozó nem őt kereste meg, szerinte ugyanis a pszichiátrián, így nála is gyakori a panasz, amit azzal, ha elmagyarázunk mindent, meg lehet oldani. Igaz, ismeri azért el a főorvos, az idő és a létszám sokszor kevés ahhoz, hogy türelmesen, időt hagyva foglalkozzanak az intézményekben mindenkivel: ha például a nyílt osztályon nem 50, a zárt osztályon pedig 22 beteg jutna 2-3 ápolóra, biztosan kevesebb lenne a lekötözött beteg.
Kurimay Tamás, a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke szerint a társaságnak nem feladata ezek kivizsgálása, az a hatóságok dolga. Ugyan súlyosan elítéli, hogyha bárhol is sérülnek a betegek jogai, nekik abban van szerepük, hogy felmérjék és bemutassák a rendszer hiányosságait. A vezető szerint minden esetet a másik oldalról is meg kell nézni, tény azonban, hogy az elmúlt évek szétzilálták a rendszert, a folyamatos pénzhiány, a szakemberek és a szakképzett munkaerő elvándorlása súlyos nehézségeket okoz az ellátásban.
Tunyi Tünde, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Pszichiátriai Tagozatának országos vezetője megdöbbentőnek nevezte a látottakat, hallottakat. A szakember nem Aranka néni rögzítésének tényét, hanem annak módját sérelmezi, az ugyanis így szerinte egyértelműen sérti a néni emberi méltóságát.
„Megvannak a rögzítésnek a pontos szakmai szabályai, annak is, hogy például idős, demens betegeket hogyan akadályozzunk meg abban, hogy esetleg leessenek, elessenek, összetörjék magukat. Akár ülve, székükhöz rögzítve, amihez megvannak ma már a speciális eszközök. Ennek, amit itt az ápoló tett, ehhez semmi köze, ez így szigorúan tilos, ez ugyanis biztosan rossz a néninek” – mondja a vezető, aki szerint ilyen körülmények között, ahogy a nénit a képeken látni lehet, nem lenne szabad betegeket ellátni. „Ezért az esetért, gyakorlatért valakinek felelnie kell” – teszi még hozzá Tunyi Tünde, aki szerint mindent meg kell tenni, hogy ilyen eset soha sehol ne fordulhasson elő. Ő kollégáival most éppen egy olyan szakmai anyag összeállításán dolgozik, ami megtanítja a szakdolgozóknak, miként helyes és humánus rögzíteni a betegeket.
Az ügy Brüsszel elé kerül
Az ügyet most egy jogvédő szervezet karolta fel, s egészen Brüsszelig vitte több más üggyel egyetemben, hogy nemzetközi összefogást kérjenek a Magyarországon tapasztalható áldatlan állapotok miatt. Radó Iván, a Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum elnöke szerint elfogadhatatlan, ami némely pszichiátriai intézményben, kórházi osztályon történik, erre nem adhat mentséget semmilyen nehéz körülmény, vagy az, hogy nagy az orvos- vagy ápolóhiány.
„A kiskunhalasi pszichiátriai otthonban betegekkel szemben elkövetett csoportos abúzus, szexuális megaláztatás és súlyos bántalmazások miatt figyeltek fel a hatóságok. Az intézet ellen tavaly januárban indult ügyészségi nyomozás, mert az egyik alkalmazott és egy volt kolléganője szerint a hetes osztályon megalázták, verték és szexuálisan bántalmazták a betegeket. Közben a napokban egy autista férfi az életét vesztette, akit négy kórházban hiába vizsgáltak, nem találták meg a torkán éktelenkedő tályogot. Bólyon indokolatlan és szakszerűtlen kikötözés miatt történt haláleset. Bázakerettye az igazgató több száz kilométerre lévő fővárosi lakásának felújításán beteget dolgoztatott. Budapest: thrillerbe illő történet, az amerikai állampolgárt a feleséggel való szövetkezés után az osztályra (a feleség rosszullétére való hivatkozással) becsalták, ott az egészséges embert kényszergyógykezelés alá vetették, zárt osztályon helyezték el és antipszichotikumokkal tömték tele” – sorolja az elmúlt időszak kirívó eseteit a jogvédő, aki brüsszeli megkeresésében ez utóbbi ügyet is a lajstromba veszi.
Radó Iván szerint szakmailag elfogadhatatlan, ami az osztályon történt, ráadásul náluk nem is ez az első panasz az intézménnyel szemben, sőt a kórház egyike a szervezet honlapján a „nem ajánlható” intézményeknek. Radó Iván, aki kollégáival rendszeresen figyeli, ellenőrzi az intézményeket, osztályokat, milyen körülmények között és hogyan foglalkoznak a betegekkel, azt mondja: az ottani, vagyis a megyei szakfelügyelő főorvos minden együttműködést megtagad velük. „Ez még Magyarországon is példátlan” – teszi még hozzá a jogvédő. Radó Iván szerint azonban, hacsak nem bűncselekményről van szó, a szakmának, a kollégiumoknak nincs hatásköre bárhol is eljárni. Így például akkor sem, mint a néni esetében, ha szakszerűtlenül látják el a beteget, vagy méltatlan körülmények között vannak elhelyezve.
Ugyan a hálós ágyak használatát évek óta tiltja a törvény, a kikötözés, lekötözés ilyen formái ellen még mindig hiába küzdenek a jogvédők. A pszichiátriai betegek jogait védő PÉF is régóta küzd a kényszerítő intézkedések, így bárminemű ki- vagy lekötözés betiltásáért, a gyakorlat ma is megszokott. Hiába mondja valamennyi jogvédő, vagy mutat más példát a nemzetközi gyakorlat, nálunk sokszor nem alkalmaznak más alternatívát. Ahogy egy másik pszichiátriai osztály osztályvezetője mondja: a nyugtalan, közvetlenül veszélyeztető vagy veszélyeztetett beteg rögzítésére napjainkban is szükség van, de csak a megfelelő ideig, állandó ellenőrzés mellett, és részletes dokumentációt kell róla vezetni. A rögzítést írásban szakmailag indokolni kell, nemcsak orvos rendelheti el, hanem szakápoló is, de 2 órán belül jóváhagyást kell szereznie, és meghatározott időnként a szükségességét felül kell vizsgálni. Az erről szóló dokumentáció az egészségügyi dokumentáció részét képezi, egy példányát a betegjogi képviselőhöz kell eljuttatni.