Nevetéssel a visszér ellen

nlc | 2011. Június 27.
Érdemes minél többet nevetni, állítják a floridai Orlandóban működő American College of Cardiology kutatói. A mindennapi nevetés ugyanis kifejezetten jót tesz a szívnek.
Napi öt perccel megelőzhető

A kacagás szívműködésre gyakorolt hatását vizsgáló kutatók e megállapításra azt követően jutottak, hogy megvizsgálták húsz egészséges önként jelentkező ereinek működését, különös tekintettel az ereket bélelő hámszövet, az endotélium állapotára. Mindezt azután, hogy a kísérleti alanyoknak először egy humoros, majd egy felkavaró videoklipet játszottak le.

Az eredmények azt mutatták, hogy a megrázó képsorok hatására a húsz esetből 14-ben csökkent a véráram a vizsgált szövetekben, míg a vicces képsorok nyomán a húsz személyből 19-nél tapasztalták az érfalakban áramló vér mennyiségének jelentős – mintegy 22 százalékos – növekedését.

A kutatásban részt vevő dr. Michael Miller szerint, bár a nevetés természetesen nem helyettesítheti a mindennapos testmozgást, napi tizenöt perc felszabadult kacagás és heti háromszori, harmincperces mozgás rendkívül jót tesz az érrendszernek. Az összefüggésekre rámutatva dr. Miller hangsúlyozta, hogy az endotélium állapota alapvető fontosságú az érszűkület kialakulásában. Az endotélium egészségének megőrzése, a normális véráramlás fenntartása tehát nagy jelentőséggel bír a szív- és keringési betegségek megelőzésében.

Forrás: Reuters

Tudjon meg többet a www.lioton.hu-n »

 

Exit mobile version